Kapitány-Fövény Máté: Rajtunk is áll, hogyan fogunk visszaemlékezni a járványra

11 perc

2020.06.11. 17:00

Szabadság vagy biztonság? Az alábbi cikk szerzője levezeti, hogy a járvány elleni védekezésben a totális lemondás az egyéni jogokról semmiképpen nem járható út, mert olyan társadalmi változásokhoz vezethet, amelyeknek katasztrofális következményei lehetnek. Vélemény.

Mifelénk évtizedek óta béke van. Nem vagyunk szükségállapotokhoz szokva. Aztán jött ez a vírus. Az ember szorong, ha valamit nem ért, és szorong, ha bizonytalan helyzetbe kerül. Pláne, ha olyan korlátok közé szorítják, ahol megfosztva érzi magát a szabadsághoz való alapvető jogaitól. Szeretné azt hinni, hogy ami vele és szeretteivel történik, megmagyarázható. Hogy a világrend hirtelen felborulásának talán oka és célja van. A baj az, hogy egy vírusnak meglehetősen nehéz értelmet és szándékot tulajdonítani, még akkor is, ha evolúciós értelemben igencsak sikeres létformáról van szó. Ezért aztán a vírus helyett a cselszövő embert vizionáljuk a jelenség mögé.

Talán csökkenhető a szorongás, ha értelmet tulajdonítunk a bennünket elragadó árnak, vagy ha arcot adunk a fenyegetésnek. Talán sokan emlékeznek még az Egyszer volt… az élet című francia rajzfilmsorozatra a ’80-as évekből, ahol a vírusok komisz bajkeverők, vörösorrú manók voltak. Nos, nem csak a gyermeket nyugtatja meg, ha egy láthatatlan és nehezen felfogható fenyegetés olyan formában ölt testet a szeme előtt, amely saját élményvilága és tapasztalatanyaga szerint is értelmezhető.

Zsigeri válaszok
Külső fenyegetés vagy globális krízisek esetén saját belső vagy feloldatlan családi konfliktusaink is felerősödhetnek. Ennek legfőbb oka az, hogy tartós érzelmi nyomás következtében a problémákkal való megküzdési készségünk hatékonysága csökken, így könnyebben felszínre buknak olyan eltemetett vagy fel nem dolgozott nehézségek is, amiket a mindennapok során általában sikeresen tartottunk kordában. E lélektani jelenséget remekül példázza Ruben Östlund Lavina című filmje, ahol egy látszólag harmonikusan élő család síelni megy, és mikor egy lavina zúdul feléjük, az apuka egyszeriben felpattan, és hátrahagyja feleségét és gyermekeit, hogy saját bőrét mentse. A férfi lavinaveszélyre adott zsigeri válasza az első dominó, ami beindítja az események láncolatát, és feltárja a család belső kríziseit.

Ha azt mondjuk, a vírust laborban állították elő, és úgy szabadították rá az emberiségre, azzal rögvest megteremtjük a hús-vér ellenség képét. Ez az ellenség, a sötét laborban ténykedő, ravasz tekintetű tudós nagyon is jól ismert figura, ő az, akit az amerikai akciófilmek atlétatrikós hőse szitává lő a történet végén, mielőtt a világra szabadíthatná mindent elpusztító biológiai fegyverét.

Az összeesküvés-elméletek pedig makacs természetű agyszülemények, ritkán hajtanak fejet az előttük tornyosuló tények előtt. Hiába publikál tehát tanulmányt Kristian G. Andersen dán immonológus és munkacsoportja a rangos Nature Medicine folyóiratban arról, hogy a SARS-CoV-2 vírus mint mutáció nem labortermék, hanem a természetes kiválasztódás eredménye, ha az általuk bemutatott bizonyítékok nem érnek célba (részint, mert a hiedelmek sokszor érzelmi és nem racionális talajon nőnek, részint, mert az efféle tudományos publikációk – az eredmények emberi/laikus nyelvre történő lefordításának hiányában – sajnos többnyire az elefántcsonttoronyban ragadnak). 

  • Űrlények és őslakosok

A mikrobák láthatatlan hatalma számos alkotót megihletett. H.G. Wells 1898-ban jelentette meg Világok harca című science-fiction regényét (számos feldolgozás született a műből, a legtöbbet emlegetett talán Orson Welles rádiójátéka, amely fiktív hírműsorként közölte a pánikba eső hallgatókkal, hogy űrlények támadták meg bolygónkat). A történet szerint a marslakók elfoglalják a Földet, és mikor már minden veszni látszik, a betolakodók váratlanul kimúlnak. Hogy mi győzi le ezeket a megállíthatatlanul előretörő, mindent és mindenkit félresöprő idegeneket? Nemes egyszerűséggel a földi baktériumok.

Wells olyan korszakban írta meg könyvét, ami a vírusok felfedezésének lázában égett (a vírusokat ugyanis elsőként Dmitrij Ivanovszkij orosz mikrobiológus, növényfiziológus azonosította, néhány évvel a ’Világok harca’ megjelenése előtt), illetve a bakteriológiai kutatások terén is ez idő tájt történt néhány jelentős áttörés (Robert Koch szintén a 19. század második felében ismertette meg a világgal a tuberkulózis, a kolera és a lépfene kórokozóit) – Wells műve és a Welles rádiójátékának leirata itt olvasható, az eredeti rádiójáték pedig ezen a felvételen hallgatható meg.