Nádasdy Ádám: Az ország, amelyre felnéztem, így lealjasodott
Hogyan tekint a Brexitre Nádasdy Ádám költő, aki élete nagyobb részét már Londonban tölti? Shakespeare fordítójával beszélgettünk angol érzékenységről, brit hülyeségről és állandóan pattogó európaiakról.
Hosszú évek gyötrődése után hogyan várja London a kilépést?
Nádasdy Ádám: A Brexitbe mindenki belefáradt, a környezetemen legalábbis így érzem. Az a sajtó, amelyet olvasok, nem szereti a kilépést, nem tartja helyesnek, de azért tisztában van azzal, hogy muszáj túlesni rajta. Így vannak ezzel az emberek is, akikkel találkozom.
Olyan érzés uralkodik itt, mint amikor van egy idős rokonunk, akinek elborult az elméje, és egy otthonban él. Hetente egyszer meglátogatjuk, fizetjük az ápolását, de azért olyan sok beszélnivaló nincs róla.
Milyen következményei vannak az ön számára a kilépésnek?
N. Á.: Egyelőre semmi. Magyar állampolgárként élek itt, és bár Londonban több időt töltök, mint Budapesten, ettől még otthonról van a jövedelmem, ott is adózom, és járok orvoshoz.
Egy év múlva a bevándorlási hivatal tisztje kérdezheti ki, amikor Londonba megérkezik.
N. Á.: Igen, ettől enyhén tartok is. De azért védelmet nyújt, hogy Márkkal időközben összeházasodtunk, ő pedig brit állampolgár. Csak nem fognak hazaküldeni, amikor a férjem angol?
A Brexithez hasonló, bár ellentétes tartalmú esemény volt Magyarország EU-csatlakozása. Azt hogyan élte meg?
N. Á.: A családom mindig is azt szajkózta, hogy Európa meg Nyugat. Anyám osztrák volt, otthon részint németül beszéltünk. A vasfüggönyt és a kommunizmust tragédiaként éltük meg. A csatlakozás elégtétel volt. Nagy-Britanniát azonban nem csak a La Manche csatorna választja el a kontinenstől. A napi sajtóban is átélhető ez, hiszen a szerkesztőket és az olvasókat jobban érdekli, mi történik Srí Lankán, mint Prágában. Minket, magyarokat az érdekel, mi van Biharkeresztesen, és mi zajlott ott száz éve. Őket meg a Falkland-szigetek.
Lehet azt mondani, hogy a magyarok európainak érezték magukat a szovjet blokkban is, míg az angolok akkor sem érezték magukat a kontinens részének, amikor EU-tagokká váltak?
N. Á.: Ezek súlyos szavak, de van benne igazság. Nem csak a fizetőeszközük vagy a baloldali közlekedés megtartásával fejezték ki távolságtartásukat. Szerintem a viszolygás része az is, hogy Európa az angol nyelvet használja. Irritálja őket, ahogy mindenki a nyelvükkel próbálkozik.