„Ha ilyen jól csinálod, a következő 20 évben visszaszerzed, amit elbuktunk”

6 perc

2020.01.31. 11:00

A Magyar Bankszövetség alelnöke (cikkünk megjelenése óta már elnöke), de templomszolgaként kezdte Chicagóban, és még forognak a jegybankelnöksége alatt kibocsátott szerb bankók – meséli rendhagyó interjújában Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója.

HVG: Keménykezű jegybankelnök volt Szerbiában, de mindig hangsúlyozta függetlenségét a kormánytól, a politikától. Vállalna-e ma Magyarországon ilyen funkciót?

Jelasity Radován: Tíz évig csináltam, tudom, mi az ára, nem szeretném még egyszer. Úgy kellett elmennem az újságárus mellett a gyerekeimmel, hogy ne vegyék észre: már megint a címlapon vagyok. A bulvársajtó azt írta rólam, hogy Csányi Sándor beépített embereként a magyar OTP-nek akarom átjátszani a szerb bankokat. A jegybanki függetlenség olyan dolog, ami elsősorban az elnök személyétől, és nem a törvényektől függ. Különösen az unióban, ahol a jegybanktörvények gyakorlatilag az Európai Központi Bankénak a másolatai. Nem mindig hálás a feladat; miután 2010-ben lemondtam, az utódom lelkesen hívott, hogy több száz üdvözlő-sms-t kapott az első napon. Mondtam neki, nézd majd meg, mennyit kapsz az utolsón. De azért amikor a minap Szerbiában síeltem, jó érzéssel fizettem azokkal a bankjegyekkel, amiket még én írtam alá.

Jelasity Radován és egy szerb bankó /// Aláíróember
Reviczky Zsolt