Rászoruló vendéglátósoknak oszt ételt egy budapesti étterem
A KIOSK melegételt ad azoknak a vendéglátósoknak, akik a koronavírus-járvány következtében munka nélkül maradtak.
Miután globálisan és hazánkban is a turizmusban, valamint a hozzá szorosan kapcsolódó vendéglátó szektorban dolgozók a pandémiás helyzet egyik legnagyobb vesztesei, a budapesti belvárosi étterem, a KIOSK, illetve a Segítő Angyalok Alapítvány egy jótékonysági projekt keretében a vendéglátósoknak próbálnak elsősorban segíteni.
A KIOSK Angyal elnevezésű jótékonysági program Kamarás Adrienn, a Segítő Angyalok Alapítvány kurátora, valamint az étterem tulajdonosa, Hlatky-Schlichter Hubert vezetésével jött létre.
“Mi is kivéreztetve küzdünk az életben maradásért, és a lehető legtöbb munkatárs megtartásáért. A márciusi bezárásunk óta saját futárszolgálatot indítottunk, webshopot, alkalmazást fejlesztettünk. Saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy rövid idő alatt mennyire a feje tetejére állt az iparágunk” – idézi Hlatky-Schlichter Hubertet a KIOSK csoport közleménye.
„Tudjuk, hogy sokan elveszítették a megélhetési forrásukat, és élték fel az elmúlt két hónap alatt a megtakarításaikat. A vendéglátásban dolgozók azok, akik másokat kiszolgáltak, szívből adtak, most itt az idő, hogy mi támogassuk őket, és visszaadjunk a sok boldog percből, finom falatból, amit köszönhetünk nekik."
A program május 12-én indult 4000 adag ételre elegendő felajánlás előkészítésével. A projekt digitális felületén keresztül, a www.kioskangyal.hu oldalon bárki hozzájárulhat a misszióhoz, illetve itt adhatja le jelentkezését a készülő napi melegételre is. A jelentkezés regisztrációhoz kötött, az átvételi pontot az étterem biztosítja majd a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett: szabadtéren, maszkban és kesztyűben lehet átvenni a napi ételadagot.