Konok Péter: Másik múlt kell, mert a meglévő nem tükrözi kellően a jelen elvárásait

A kormány retorikájában mindig jelen volt egyfajta harcias hangvétel, hiszen magát a politikát is afféle hadijátékként fogják fel, és a társadalmat is hadban álló felekre osztották (ahol a homogén „mimagyarok” és a heterogén hazaárulók között húzódik a frontvonal). A „fülkeforradalom” némileg önellentmondásos genezisét fokozatosan felváltotta a „szabadságharc” betyáros romantikája (már ahogy a pandúrok egymás között a betyárokat elképzelik), majd a „migránsveszedelem” központi témává tupírozása óta a hangsúly a honvédelemre, a katonás fegyelemre, a hazafias nevelésre és más effélékre tolódott.

Fegyvert s vitézt énekelnek a NER ügyvezető igazgatói, a férfiasság és az önfeláldozás ódáit zengik érces bértorkai, katonanótákat és vérittas költőket vezényelnek a Nemzeti alaptantervbe.

Mindezt persze érthetjük úgy is, hogy a kormány meghallotta az idők szavát, hiszen kétségtelen: a nemzetközi helyzet fokozódik. Magyarország fegyvergyártásba kezd, miközben fegyvert vásárol. Határait itt-ott pengésdrótos okoskerítések, GYODA-vagonok, sebtében toborzott határvadászok és lelkesen szelfiző önkéntes igazságosztó brigádok őrzik. Nap mint nap egyre jobban beleszédülünk az erőszakszervezetek osztódásának spiráljába. Nincs már olyan magas közjogi méltóság, amelynek (vagy akinek? – kérdéses, hogy hol a határ funkció és funkcionárius között) ne lenne külön bejáratú őrezrede, gárdája, peckes díszkatonái.