Konok Péter: A NER-ben kell feltétlenül egyetérteni, az ellenzéknek bírnia kéne a kritikát

„Csak hódolat illet meg, nem birálat” – mondja Az ember tragédiájában az Úr dühösen Lucifernek, aki rávilágít az újdonsült Teremtés általa vélelmezett árnyoldalaira. „Nem adhatok mást, csak mi lényegem” – válaszolja öntudatosan Lucifer, az örökké kételkedő értelmiségi, a bakafántoskodó ősi szellem.

Régi vita. Pár napja csak, hogy a magukat ellenzékiként definiáló pártok választási szövetsége (és, erről érdekes módon mintha kevesebb szó esne, sok különféle civil) előre nem igazán megjósolható eredményeket ért el az önkormányzati választásokon a Fidesz addig monolitnak és rendíthetetlennek tűnő hatalmával szemben. Számos elemzés született, és fog is még születni ennek okairól, tanulságairól és következményeiről. Ám sok „ellenzéki” politikus, véleményvezér, „demokratikus személyiség” látja és kommunikálja úgy (a sajtóban és a közösségi médiumokban), hogy nem jött még el az idejük az elemzéseknek, főleg pedig bármiféle kritikának. Ez most, úgymond, az öröm időszaka.

Mérvadó köz- és magánszereplők adják a mérvet: nem szabad törődni a „fanyalgókkal”, az „örök elégedetlenekkel”, ezekkel a keskenyvágányú luciferekkel, akik mindenféle véleményeikkel belerondítanak a kegyelmi állapotba, mindenféle statisztikákat citálnak arról, hogy a NER korántsem roppant meg, netán a kétségeiket fejezik ki az „ellenzéki összefogás” egyes szereplőinek kompetenciájával, feddhetetlenségével, korábbi tevékenységével szemben. Egyáltalán: kritizálnak, és nem fogják be a pofá... na jó, a szájukat (a „pofa” az olyan kulturálatlanul fideszesnek hangzik).