Veiszer Alinda a Home office-ban: "Mi a szerepünk, mikor az élet megtartása az első?"
A műsorvezető már negyedik hetét tölti a karanténban családjával, interjút is csak gyerekei mellett ülve tud adni. Szerinte az újságíró szakma nem szolidáris egymással, a színházi viszont igen. A gazdasági szereplőktől pedig komoly változást vár, egy másfajta kapitalizmusról való gondolkodást tartana fontosnak.
Miközben nagy tettekre készülünk, például a Mars meghódítására, egy láthatatlan kis vírus térdre kényszeríti az egész emberiséget, milliárdosoktól a nincstelenekig. Jobb híján mindenki az otthonába menekül, és igyekszik kibekkelni ezt az egészet.
A hvg360-on minden nap jelentkezik a Home office, amelyben M. Kiss Csaba kérdezi aktív élethez, nyilvánossághoz szokott ismert emberektől, hogy miként élik meg a helyzetet, hogy látják a közelebbi és távolabbi jövőt, mit tesznek épp, s mit kell elhagyniuk a szokásos tennivalóik közül. A most kezdődő nehéz időszakot dokumentálja a sorozat manír nélküli, személyes beszélgetésekkel, s közben talán a nézőknek is segít a privát túlélésben.
A tegnapi részben Dézsi Csaba András koronavírus-fertőzöttként, újra nyilatkozott állapotáról, gyógyulásáról, pártfegyelemrőlm megbélyegzett mondatokról, és bizonyos 100 fekvőtámaszról. No meg, hogy miként látja városvezetőként a kormányzati döntéseket.
A keddi epizódban Scherer Péterről kiderült, hogy balatoni karanténba vonult vissza, Karinthyt olvas és gyökereket gyűjt. Scherer "nem suttogós fajta", a vírushelyzetről is sajátos véleménye van: "több jót okozott eddig, mint Donald Trump".