Két budapesti iskolában is intézkedtek a koronavírus-veszély miatt
Korlátozásokat vezettek be két fővárosi iskolában a koronavírus miatt. Azok a diákok érintettek, akik a közelmúltban Olaszországban jártak.
A Budapest British International Schoolban (BBIS) az osztálytermeket végigjárva arra kérték a diákokat, hogy akik Olaszországban voltak nemrég, maradjanak otthon két hétig karanténban – állította a hvg.hu-nak egy szülő, akinek a gyereke az intézménybe jár.
Az iskola megkeresésünkre azt a választ adta, hogy bár a brit kormány ajánlást fogalmazott meg a két hetes önkéntes távolmaradásról, amelyre a COBIS iskoláknak (Council of British International Schools – a brit nemzetközi oktatási intézmények tanácsa) is figyelemmel kell lenniük, a magyar kormány ajánlásai között ez nem szerepel. Ők pedig egyelőre a magyar hatóságok irányelveit követik.
Az BBIS jelezte: folyamatosan követik a koronavírus terjedéséről szóló híreket és azokra tekintettel, a brit és a magyar hatóságok irányelvei alapján hozzák meg a döntéseiket napról napra. A szülőket továbbra is arra kérik, hogy figyeljék a gyerekeik állapotát, és hozzátették:
ha valamelyik diákjuk kedden otthon maradt, és nem lázasodik be, akkor szerdán már visszatérhet az iskolába.
Egy olasz tagozatos oktatási intézményben is korlátozásokat vezettek be. A közösségi médiában terjedt annak az iskolai tájékoztatásnak a fotója, amelyben megkérik a szülőket, hogy a koronavírus miatt csak az auálig kísérjék a gyerekeiket, ne menjenek fel az osztálytermekbe.
Az aláírás alapján sikerült beazonosítani, hogy az olasz tagozatos Újlaki Általános Iskoláról van szó. Az igazgató, Gábor Áron a hvg.hu-nak megerősítette, hogy valóban fokozott elővigyázatossággal járnak el a közösség érdekében. „141 olasz érintettségű diákunk van, vagyis akik olasz-, vagy kettős állampolgárok, vagy valamelyik családtagjuk olasz. A nálunk tanulók közül január óta 32-en jártak Olaszországban, az elmúlt két héten belül pedig hatan. Nyitott iskola vagyunk, amit azt jelenti, hogy szabadon be lehet menni mindenhová, ezért kértük a szülőket, hogy kivételesen csak az auláig jöjjenek be” – magyarázta indokaikat.
Azt a hat tanulót, akik a már fertőzéssel küzdő országban jártak, megkérték, hogy ne menjenek be, nekik e-mailben küldik a leckét, és ha kell, bepótolni is segítenek a lemaradást.
Az igazgató szerint a szülők jól fogadták a korlátozást, egy-két értetlenkedő reakcióval találkoztak, de elmagyarázták a megelőzés fontosságát, valamint a tankerület segítségével fertőtlenítőszereket vásároltak.
Lombardiában hétfőn már 212 fertőzöttről tudtak, míg országos szinten 283 a koronavírusos esetek száma. Eddig a járvány hét áldozatot követelt Olaszországban.
Nem lehet megakadályozni, hogy Magyarországra érjen a koronavírus
A Japán mellett karanténba helyezett óceánjáró, a Diamond Princess egyik magyar alkalmazottjánál kimutatták a koronavírust, amivel ő az első magyar fertőzött. Itthon még nem tudni fertőzöttről, azonban a volt tiszti főorvos szerint lehetetlen meggátolni, hogy ideérjen. A szakemberek figyelmeztetnek, nem mindenki gyanús, aki Olaszországból jött, még annak sem kell otthon maradnia két hétig, aki hétvégén a karanténhoz viszonylag közeli Milánóban járt.