Révész: A NER-oligarchák pénze sem elég minden élet megmentéséhez
Sokkal több beteg gyermek és felnőtt életben maradását finanszírozhatná az ország, ha nem működne ilyen rosszul. A helyzet azonban a legjobb esetben sem lesz olyan jó, hogy ne kelljen folyamatosan olyan embereket - köztük csecsemőket is - gyakorlatilag halálra ítélni, akikért az orvostudomány még tudna tenni valamit. Vélemény.
Zentének szerencséje, hogy első volt, Leventének, hogy második. A szerencséjük öröm. De minél többedik egy betegtársuk, annál kevesebb az esélye. Pedig a többedik is ugyanolyan apróság, mint az elsők. Alapvető erkölcsi parancsnak tűnik, hogy egy gyerekélet, általában egy emberélet megőrzéséért mindent meg kell tenni, azért semmi sem drága.
De ez lehetetlen.
A százvalahányezer ember közül, aki tavaly Magyarországon meghalt, a hatvanvalahánymillió közül, aki a Föld kerekén meghalt, hány ment el úgy, hogy mindenki, ő maga, az országa, a társadalmi és a családi környezete mindent megtett azért, hogy minél tovább éljen?
Ők egyrészt nagyon kevesen lehettek, másrészt az átlagnál nyilván jóval több erőforrást használtattak fel az érdekükben. Olyan erőforrásokat, amelyek egy része mások életéveiből hiányzik.
Mindenkinek a saját betege a legdrágább, és nem viseli el, hogy ne tegyenek meg mindent az életéért. De az állam, a közügyekben érdekelt polgár mégsem nézhet egyetlen beteg embertársára úgy, mintha az egyetlen lenne.
Az újszülöttek három-négy százaléka szenved valamilyen, többnyire genetikai eredetű ritka betegségben. Úgy háromezer baba évente. A ritka betegségek összességükben nem olyan ritkák, de közülük egy-egy az.
Az életmentő kezelésük költsége pedig gyakorta túl van a közegészségügyi rendszer lehetőségein.
A gyógyszer, a gyógymód kifejlesztése éppoly sokba kerül, mintha sokat lehetne eladni belőlük, holott nagyon keveset lehet, hisz keveseknek van rá szükségük.