Hivatalos: újabb rendkívüli közgyűlést tart az MTA

1 perc

2019.09.14. 13:05

Mi más is lehetne a téma, mint a kutatóintézet-hálózat elvétele.

Újabb rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Tudományos Akadémia 2019. december 2-án „az intézmény működését érintő törvény, valamint a hozzá kapcsolódó feladatok tárgyában” – derül ki az MTA honlapjára pénteken feltöltött szűkszavú közleményből.

Erről egyébként már korábban is beszámoltunk, ugyanis néhány nappal ezelőtt a hvg.hu-hoz is eljutott az a levél, amelyben az akadémia elnöke, Lovász László meghívta a közgyűlésre a tagokat. Most azonban hivatalossá is vált mind az esemény ténye, mind az időpontja.

A közleményben eufemisztikusan körülírt jogszabály közben már életbe is lépett, az akadémia kutatóhálózatát az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) veszi át. Az MTA elnöke azonban kitart amellett, hogy ez sérti a tudomány szabadságára és a tulajdonjogra vonatkozó cikkeket az alaptörvényben, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult.