Visszamenőleg ígér ingyenparkolást Zuglóban a fideszes jelölt
Azt nem részletezte, hogy ezt hogyan képzeli el.
Önkormányzati választási győzelme esetén visszamenőlegesen, június 13-i hatállyal tenné ingyenessé a parkolást a főváros XIV. kerületében Rozgonyi Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje – írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
Hogy ezt hogyan képzeli el, hogyan adná vissza az autósoknak a parkolásért kifizetett pénzt, azt nem részletezte, de azt mondta, azért ezt a dátumot választotta, mert elvileg ez volt az eredeti határideje az intézkedés bevezetésének, de eddig nem terjesztették be az ehhez szükséges rendeletmódosítást.
A politikus a lapnak arról is beszélt, hogy átdolgoznák a zuglói költségvetést, és megpróbálnák elérni, hogy a 4-es metrót meghosszabbítsák a Bosnyák térig, amelyet családbarát találkozóhellyé alakítanának.
Fontos célként említette még a közterületek rendbetételét, az illegális szemétlerakás felszámolását, a zöldfelületek nagyságának növelését. Problémaként említette a közterületi italfogyasztást, a hajléktalanok életvitelszerű jelenlétét a kerületben, ez ellen professzionális szociális segítséggel akarna tenni. A Bosnyák téren a kereskedelmi funkciók mellett szeretné, hogy a közösségi és a kulturális elemek is hangsúlyt kapjanak, és hogy olyan találkozóhely legyen belőle, ahol a tisztaság és rend mellett különböző programokkal, valamint ingyenes wifi és kulturált vendéglátóhelyek is lennének.