Új magyar eredetmese készül százmilliókból
5 perc
2019.01.12. 05:00
A százfős monstre állami intézmény a szittyahívők kedvében járva a keleti külkapcsolatokat is egyengetheti.
Az intézet célja, hogy véget vessen „a régi türk–finnugor eredet- vagy nyelveredetvitának” – magyarázta Kásler Miklós humánminiszter az évi 880 milliós állami támogatással megalapított Magyarságkutató Intézet (MKI) január 1-jei felállítását. A „halzsíros” finnugor rokonságot már a XIX–XX. században sem találták elég elegánsnak, sokan inkább a fél világot leigázó hunoktól származtatták volna a magyarságot. Orbánnak valószínűleg nincsenek ilyen érzelmi viszonyulásai a magyar őstörténethez, praktikusabb okokat látnak az intézetalapítás mögötti kormányfői áldás motivációi között az általunk megkérdezett szakértők.
A keleti nyitás jegyében a magyar politikusok rendre előveszik a magyarság vélt keleti rokonságait. Orbán Kirgizisztánban épp a török népeknek akart udvarolni, amikor a magyar nyelv – szerinte – török eredetéről beszélt. De valószínűleg nem gondolta komolyabban, mint Matolcsy, amikor a magyarság japán rokonságát „bizonyította” azzal, hogy „kisgyermekeink fenekén hat hétig kis, piros pont van”.
Ha az alternatív magyar (ős)történelem megalkotása politikai prioritás lenne Orbánnak, akkor megcsinálná azt – mondja Gyurgyák János szellemtörténész, könyvkiadó. Ám a jelenlegi, néha komikus összevisszaság inkább azt mutatja, hogy Orbánnak a kultúra és tudomány területén megvalósuló őrségváltásra, és a nyugatos vagy liberális eszme képviselői elleni harc fenntartására van elsősorban igénye. Erre a feladatra jelentkezett be 2010-ben Szőcs Géza, aki kulturális államtitkárként szintén beígérte a magyarságkutatást és az ahhoz kapcsolódó genetikai vizsgálatokat. De így tett – a közelmúltban elhunyt – Kerényi Imre is, aki a „baloldali irodalmi kánon” megtörését ígérte, majd jött Schmidt Mária, aki száműzné a történelemtanításból a magyar diákokban „kisebbrendűségi érzést” keltő részeket, ezért például Magyarország második világháborús szerepét is újraértelmezné („utolsó csatlós” helyett áldozat).
Most Kásleren a sor, aki a dicső magyar őstörténet megalkotására vállalkozott, és egyben átértékelné a kalandozó hadjáratokat is. Ennek a kulcsa lenne az MKI, amely – Kásler közelgő távozását vizionálók szerint – a professzor lelépési pénzeként is funkcionálna, ahol nyugdíjas éveiben az állami forrásokban dúskálva hódolhat majd kedvenc szenvedélyének.
Ezt támasztja alá, hogy a miniszter az MKI főigazgatójának Horváth-Lugossy Gábor jogászt nevezte ki. Ő annak a Szakács Árpádnak az üzlettársa volt egy társasházakat üzemeltető cégben, aki a Magyar Időkben megjelenő cikksorozatával hónapok óta fújja a kultúrharc harsonáját. Többek között neki köszönhető, hogy Prőhle Gergelynek távoznia kellett a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről, amely poszt – Demeter Szilárd minapi igazgatói megbízatásával – a Magyar Idők rovatvezetőjének, Orbán János Dénesnek a körébe került.
Szakács Árpád és Horváth-Lugossy Gábor alapította meg a Nagy Magyarország című történelmi folyóiratot kiadó Kárpátia Stúdió Kft.-t. A folyóirat létrehozását 2011-ben azzal magyarázta a Kurultáj „magyar törzsi gyűlés” sajtósaként is tevékenykedő publicista, hogy „továbbra is a balliberális oldal uralja a történetkutatást”. Akkor nem sikerült ehhez állami támogatást szerezni, hiszen a Fidesz a szélsőséges nacionalizmust és a jó szándékú sztyeppei hagyományőrzést, a lóról nyilazós, jurtában kumiszt készítő szubkultúrát akkor még átengedte a Jobbiknak.
Ennek az (ex)jobbikos rétegnek üzent a kabinet most azzal, hogy harcba száll azokkal, akik eddig „eltagadták, elferdítették a magyarok dicső múltját”. S ehhez nem kell feltétlenül végső igazságokat kimondani, hiszen mindenki azt lát bele, amit akar. Ahogy az „ellenséget” is mindenki maga azonosíthatja.
Jól látható, hogy Orbán János Dénessel, Szakács Árpáddal, Demeter Szilárddal, Horváth-Lugossy Gáborral, a László Gyula Régészeti Intézetet vezető Szabados Györggyel kezd felépülni egy fiatal, radikális, kultúrharcos, kormányközeli kulturális irányító réteg, amelyben a konzervatív professzorok, intézményvezetők joggal látnak komoly fenyegetést. Az MKI felállítása is ebbe a sorba illeszkedik, amely kiválóan alkalmas az MTA további gyengítésére. Jó ideje tart az akadémiai intézethálózat kiéheztetése, januártól csak a bérekre szükséges összeget utalja át az innovációs tárca.
Reális forgatókönyv, hogy az Akadémiával harcban álló tárca az MKI-n keresztül finanszírozza majd az őstörténeti, kora középkori programokat, például a parkolópályára küldött Árpád-ház-programot. Kérdés, hogy a pénzért cserébe előírja, sugallja-e, hogy milyen eredményre kell jutni? S ehhez lesznek-e olyanok, akik szállítják a várt eredményeket, és akár olyan, állami szintű történelemhamisítás következik, mint Romániában a dákoromán elmélet terjesztésével? Az általunk megkérdezett tudósok szerint a tudomány immunrendszere még megfelelően működik ennek megakadályozására.
Az MKI az akadémiai intézetekkel párhuzamosan, azok vetélytársaiként felépített hálózatba illeszkedik. Ilyen a Veritas, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Terror Házának számos szatellitintézménye. Ezek egyébként nem igazolták a kezdeti félelmeket, s néhány botrányos nyilatkozatot leszámítva – például a veritasos Szakály Sándorét, aki szerint a zsidótörvények nem a zsidók jogfosztásához, csak a jogkorlátozásukhoz vezettek – nem váltak a kormánypropagandát alátámasztó hazugsággyártó cégekké. Vagy moderált jobboldali tudományos műhelyként működnek, mint a Veritas, vagy egyszerű kifizetőhelyként, mint a Szász Jenő-féle Nemzetstratégiai Kutatóintézet, továbbá az MKI-be most beolvadó Magyar Nyelvstratégiai Intézet (Manysi). Utóbbi nehezen is tudott volna kutatásokat végezni, hiszen az igazgatónak és a munkatársak zömének nincs is tudományos tevékenysége.
Elképzelhető, hogy az MKI is ilyen pénzfaló, alvó intézet lesz, ahol melegedhetnek az akadémiáról kiszorultak, és felnőhet egy új tudományos réteg, amelynél a szakmai etikát alapértelmezetten felülírja a kormányhűség. Nagy kérdés, hogy a 101 fősre tervezett intézményt kikkel töltik fel. Hiányzik legalább ötven szakember akkor is, ha megérkezik a Manysi tucatnyi munkatársa, illetve a Lezsák Sándor bábáskodásával az MKI-hez hasonló céllal nemrég létrejött László Gyula Régészeti Intézettel is szimbiózisban működnek majd. Szakmai vezető egyelőre nincs, kérdésünkre a korábban hírbe hozott Maróth Miklós és Benkő Elek akadémikusok is azt mondták a HVG-nek, nem kérték fel őket.
„Tudományos szempontból semmi szükség a Magyarságkutatóra” – mondja Kenesei István, az MTA Nyelvtudományi Intézetének volt igazgatója. Gyurgyák János „izgatottan várja” a kikerülő új műveket, de szerinte inkább a „hübriszről és a magyar abszurdról szól az MKI megalapítása”. A Corvin-lánccal is kitüntetett klasszika-filológus Maróth Miklós akadémikus ellenben jóindulattal figyeli azt. Szerinte „vannak olyan szeletei a magyar őstörténet kutatásának, amelyeket nem fednek le az akadémiai intézetek, és amelyeket elhanyagoltak korábban”. Ilyen szerinte a szlavisztika, hiszen „számos szláv népet találtak eleink a Kárpát-medencében, de a latin forrásokat is a XIX. század végén adták ki utoljára” – sorolja az elvégzendő feladatokat a professzor. De ő is úgy véli, hogy a monstre intézmények kora lejárt. „Amatőr kérdésfelvetésnek” nevezte, hogy szükség van-e a finnugor–türk eredetvita eldöntésére: „A magyar nyelv finnugor eredetét legfeljebb azok kérdőjelezhetik meg, akik nem tudnak magyarul, finnül és törökül” – fogalmazott az ellenzékiséggel semmiképp sem vádolható Maróth.
Nem azért nem áll össze egységes, gránitszilárdságú magyar őstörténet, mert a „történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és más tudományágak képviselői elbeszélnek egymás mellett” – ahogy Kásler, az onkológusból lett amatőr őstörténész hiszi, mondják forrásaink. Nagyon bonyolult tudományról van szó, a vándorló magyarságnak voltak bizonyos időszakai és helyszínei, amikről nincs megbízható tudásunk. Ugyanakkor vannak nagyon ígéretes archeogenetikai vizsgálatok. A hagyományos régészet a természettudományos vizsgálatokkal egészíti ki azt a programot, amelyik az orosz, ukrán, moldovai múzeumok anyagait tekinti át, és igyekszik bekapcsolódni olyan helyi ásatásokba, ahol „magyargyanús” sírok kerülnek elő. Érdemes volna több tervásatást végezni, tehát olyan ismert lelőhelyeket megvizsgálni, amik fontos helyszínei voltak a honfoglalás, államalapítás korának.
Az efféle kutatások összefogására alkalmas lenne az MTA néhány tízmillió forintból gazdálkodó Őstörténeti Témacsoportja is. De ha nagyon új intézetet akar létrehozni a kormány, akkor néhány tucat fős ernyőszervezet is megfelelő volna, elégséges állami támogatással – vélik a szakértők. Ezt ígérte egyébként decemberben még Kásler is. Mindenesetre abból a pénzből, amit az MKI mostantól magára költhet, bőven finanszírozni lehetne a kutatásokat. Már ha tényleg a magyarok valódi őstörténetének megismerése volna a kormány célja.