Ez tényleg még a kamuhíreknél is nagyobb probléma?
Napjaink valós hírei szenzációs, kivételes, negatív és aktuális eseményeket mutatnak be, ezáltal pedig félrevezetik az embereket – vallja egy holland filozófus-újságíró, aki a helyzet orvoslására saját oldalt indított.
Rob Wijnberg 2013-ban alapította meg saját médiumát, a De Correspondentet, amit a hagyományos híroldalak ellenpárjaként hirdetett meg. Wijnberg szerint napjaink hírei szenzációs, kivételes, negatív és aktuális eseményeket mutatnak be – ezáltal pedig többszörösen is problémásak. Mert míg - idézi a holland férfi véleményét az Urbanlegends.hu - a kamuhírek a valótlanságukkal vezetnek meg minket, a valódi hírek ennél finomabb módon visznek félre a kivételek és negatívumok kiemelésével, vagy épp a kontextus mellőzésével.
Wijnberg úgy véli, hírfüggőségünk erősíti más emberekkel szembeni félelmeinket, szkeptikussá tesz minket a jövővel szemben, és cinikussá azzal kapcsolatban, hogy minderre milyen hatással lehetünk. A hírek megerősítik előítéleteinket és legnagyobb félelmeinket, pesszimistává és gyanakvóvá, összességében pedig boldogtalanná tesznek bennünket. “A hír olyan az elme számára, mint a cukor a test számára” – idéz Wijnberg egy svájci szerzőt.
Wijnberg szerint nagy társadalmi sokkok – pénzügyi válságok, Brexit, Trump, stb. – után az emberek gyakran kérdezik fejcsóválva: miért nem lehetett látni előre ezeket a folyamatokat? Wijnberg szerint a jelenség oka abban keresendő, hogy a média a hír rossz definíciója alapján dolgozik.
Ha kíváncsi, miben látja Wijnberg a kiutat, olvassa el az Urbanlegends.hu cikkét.
Miért hagynak hidegen a távoli országok konfliktusai? A sajtó ugyanolyan domináns helyet foglal el a modern társadalomban, mint egykoron a vallás, mégsem vagyunk tisztában életünkre gyakorolt hatásaival. Az író-filozófus Alain de Botton A hírek című könyve tökéletes használati útmutató a média által bekebelezett világunkhoz. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.