Kiss, Szekeres, Hiller maradhat a Bajnai-kormányban
A Népszabadság szerint több szocialista miniszter így például Kiss Péter, Szekeres Imre és Hiller István is a helyén maradhat a Bajnai-kormányban.
A Népszabadság szerint több szocialista miniszter így például Kiss Péter, Szekeres Imre és Hiller István is a helyén maradhat a Bajnai-kormányban.
Helyzetjelentést kér a héten minden minisztertől Bajnai Gordon, miután vasárnap az MSZP kongresszusa, később pedig az SZDSZ országos tanácsa is támogatta miniszterelnök-jelöltségét.
Nem fenyeget a testnevelőtanár-képzés kiüresedésének veszélye – állítja Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) rektora, aki fejlesztési programjaikról és nemzetközi képzési terveikről is mesélt.
A gyermekvédelmi törvény hatásaként egyre többször a szülőre hárul a szexuális felvilágosítás. Lacsny Éva szexuálterapeuta koedukált foglalkozásokat tart a gyerekeknek, hogy „a fiúk is tudjanak arról, hogyan működik a lányok teste, és fordítva”. Hány éves kortól érdemes a szexualitásról beszélgetni a gyerekekkel? Melyek a pornófogyasztás veszélyei, és mi történik azzal a gyerekkel, aki 9-10 évesen pornót néz? Mit tehetnek a szülők?
Ethan Mollick, a Wharton Egyetem tanára az MI egyik legjelentősebb és legprovokatívabb értelmezőjeként azt vizsgálja, hogyan változtathatják meg a világunkat ezek az újfajta gondolkodáshoz használható eszközök. Átfogó és optimista könyvében aktuális példákon keresztül mutatja be az üzleti életet és az oktatást alapjaiban átalakító hatásukat. Arra buzdít, hogy munkatársként, társtanárként és coachként tekintsünk a mesterséges intelligenciára, és meggyőző érvekkel támasztja alá, miért elengedhetetlen a gépekkel való együttműködés képességének elsajátítása. Szemléletmódját követve átláthatjuk az MI-ben rejlő aktuális lehetőségeket, hogy adottságait egy jobb emberi jövő megteremtésére használjuk fel. A HVG Könyvek által kiadott műből több részletet is közlünk a következőkben.
Sztár volt a szocializmus idején, akire politikusok hallgattak. Az ország leggazdagabb embere lett a rendszerváltás után, ám szép lassan elvesztette politikai befolyását. Demján Sándor életútja.
204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.
Egészen 2004-ig úgy gondolták a szakemberek, hogy az Indiai-óceánon alacsony a szökőárveszély, ennek megfelelően az emberek sem voltak rá felkészülve. Húsz éve karácsonykor a világ borzalmas leckét kapott.