A kiskereskedelmi forgalom változása 2008 augusztusában, éves összehasonlításban
(százalék)
(százalék)
(százalék)
(százalék)
Csáki Judit színikritikus kötetében sorjáznak a történetek a színészlegenda pályafutásáról.
A Der Standardban nyilatkozó Nobel-díjas közgazdász többek közt az amerikai-kínai viszonyról, Kína gazdasági-technológiai-politikai pozíciójáról és a globális konfliktusok lehetőségéről beszél.
Lehet-e pénzért érzelmeket vásárolni? A régi kérdésre új válaszok esedékesek, mióta a mesterséges intelligencia egészen élethű barátokat és szeretőket képes szimulálni. Pszichológusokkal beszélgettünk az emberi magány gépi feloldásának kockázatairól.
Gyurcsány Minecraft-szervert hozott létre, mely a nagy érdeklődés miatt összeomlott. A humoristák között felmerül, mi az a Minecraft. Litkai úgy tudja, Hitler írta, de nem, az Mein Kampf. De miért indította el? „Közösségi nyomásra”, idézik a hírt. Elek Peti szerint arról lehet szó, hogy nyugdíjasok tömegei követelték a Minecraft-szervert. Az árnyékkormány után végül is logikus lépés volt egy újabb fiktív világ megalkotása, vonják meg a döntés mérlegét. Egyébként érdemes lenne a politikusokat előbb a Minecraft-világban tesztelni, teszik hozzá, kiderülne, ki mit és mennyit épít.
A Rogán Antal elleni amerikai szankcióra nem reagált, de Indiából is kiállt Csád szuverenitása és biztonsága mellett Orbán Viktor. Az afrikai ország elnöke kirakatválasztásokkal legitimálná a hatalmát, és a távozásra felszólított francia katonák helyett magyarokat vár a stabilitás érdekében.
A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.