Lejárt szavatosságú piros tojást kaptak a rendőrök gyerekei

1 perc

2008.12.06. 11:17

Lejárt szavatosságú piros csokitojást hozott a Mikulás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) dolgozók gyerekeinek – tudta meg a hvg.hu. Ezek becserélésére állítólag ígéretet tett a rendőrség, ám ezt Tafferner Éva, a testület szóvivője csak hétfőn tudja megerősíteni.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete honlapján megjelent panasz szerint a Mikulás mellett a csomagba húsvéti piros csoki tojás is került. Úgy tudjuk, hogy az édesség iránt akár a fogyasztóvédelem is érdeklődhetne, mert az azon lévő jelölés szerint a szavatossági idő idén szeptember 31-én lejárt.

Információink szerint a Mikulás-csomagról a BRFK hivatala szokott gondoskodni, az alapján, hogy az ajánlattevők milyen édességeket állítanak össze. Az egyik, a hvg.hu-nak panaszkodó szülő a csomagból nem csak azért nem ad kisgyerekének, mert az Kínából érkezett, hanem azért is, mert lejárt szavatosságú vagy fogyaszthatósági idő nélküli édesség van benne.

Ezeknek a finomságoknak a becserélésére már ígéretet tett a BRFK, de ezt Tafferner Éva szóvivő egyelőre nem tudta megerősíteni, viszont azt ígérte, hétfőn választ ad kérdéseinkre.