Húszmilliós adomány mellrákszűrésre
Húszmillió forintot adományozott az emlőrákszűrés modernizálására a világ egyik vezető kozmetikai vállalata, amit a hétvégén a Városligetben megrendezett Egynapos gyaloglás az életért programon jelentett be.
A kozmetikai cég 1955-ben hozta létre az Avon Alapítványt, amelynek küldetése a nők támogatása. Az alapítvány 1992 óta vesz részt az emlőrákellenes küzdelemben. Az Avon Magyarország 1998-ban csatlakozott a misszióhoz, és 2007-ig közel 500 millió forintot gyűjtött össze az emlőrák elleni küzdelem támogatására.
Az Egynapos gyaloglás az életért elnevezésű eseményt 2001 és 2005 között ötször rendezték meg Magyarországon. Az idei figyelemfelkeltő sétán több ezren vettek részt, köztük húsz ismert magyar hölgy. Sokan vettek részt a szűrővizsgálatokon is a Petőfi Csarnokban, ahol volt vércukorszintmérés, Voll-féle állapotfelmérés, vérnyomásmérés, testzsírszázalék-mérés, testtömegindex-számítás, sőt táplálkozási tanácsadás is várta az érdeklődőket.