Hillary Clinton kiszállt a kampányból

2 perc

2008.06.07. 18:10

Befejezte elnökjelölti kampányát szombaton Hillary Clinton New York-i szenátor, s egyben az őt legyőző Barack Obama támogatására szólította fel híveit.


   
A 60 éves New York-i szenátor - az első olyan egykori first lady, aki kísérletet tett a Fehér Ház meghódítására - a washingtoni Nemzeti Építészeti Múzeum impozáns épületében jelentette be mindezt; a múzeum arról nevezetes, hogy több mint száz éve az elnöki beiktatási bálok helyszíne.
   
Clinton felszólította a demokrata szavazókat: sorakozzanak fel Obama szenátor mögött, hogy legyőzhesse John McCaint, a Republikánus Párt várható elnökjelöltjét a novemberi elnökválasztáson.
   
"Ma felfüggesztem a kampányomat, gratulálok győzelméhez és nagyszerű kampányához" - fogalmazott a szenátor asszony, akinek beszédét napok óta várták a Demokrata Párt egysége miatt aggódó pártvezetők. Figyelemreméltó, hogy Clinton - aki még kedden is arról beszélt egy kampánygyűlésen, hogy ő lenne a legerősebb elnökjelölt novemberben - nem arról beszélt, hogy lezárja, hanem hogy felfüggeszti kampányát.
   
Barack Obama a keddi utolsó előválasztási fordulók után szerezte meg a jelöltségéhez szükséges számú delegáltat a nyári végi jelöltállító konvencióra, azóta ő a várható demokrata elnökjelölt. Hillary Clinton a várakozások ellenére napokig nem jelentette be visszalépését.
   
"Az ő jelöltsége mögé állok és teljes támogatásomat élvezi" - jelentette ki mintegy kétezer híve előtt férjével, Bill Clinton volt elnökkel és Chelsea lányával az oldalán, akik végigkampányolták vele az utóbbi hónapokat. Az eseményen azonban nem jelent meg Barack Obama, aki hétvégi pihenőt tart otthonában, Chicagóban.
   
Az ABC televízió számítása szerint Obamának 2166, Clintonnak 1919 delegátusa van (a jelöltséghez 2118 voks kell majd). A volt first lady azonban összességében - a korai előválasztási időpont miatt megbüntetett Michigan és Florida szavazatainak beszámításával - több voksot kapott; rá 17,8 millióan, vetélytársára 17,5 millióan szavaztak (a két állam nélkül Clinton eredménye 16,6 millió, Obamáé 16,9 millió).
   
Az utóbbi napokban nyílt titok volt, hogy Clinton sok támogatója szorgalmazta az álompár összehozását, vagyis hogy Obamának a volt first lady legyen az alelnökjelöltje. Korábban maga Clinton is jelezte, nem zárkózik el ettől. Obama viszont úgy nyilatkozott, nem akarja elsietni a döntést.
   
Obama környezetéből származó információk szerint valószínűtlen Clinton alelnökjelöltsége, az afro-amerikai szenátor ugyanis egész kampányát arra építette, hogy szakítani akar a "régi Washingtonnal", amelynek Clinton is része.
   
Obama és Clinton csütörtök este első ízben találkozott egymással személyesen azután, hogy eldőlt a demokrata jelöltség sorsa. Az egyórás washingtoni találkozóról csak annyi derült ki, hogy Obama és Clinton négyszemközt tárgyalt egymással.
   
A várakozások szerint Hillary Clinton Obama mellett fog kampányolni az elkövetkező hónapokban, ugyanakkor azt várja majd, hogy az illinois-i szenátor segítsen visszafizetni 30 millió dolláros kampánytartozását. Obama pénteken annak kapcsán, hogy 2016-ben remélhetőleg Chicago rendezi meg az olimpiát, megjegyezte: talán akkor fejezi majd be második elnöki periódusát.