Nyolcvanezer áldozata van a kínai földrengésnek
Több mint 80 ezren haltak meg vagy tűntek el Kínában a múlt heti földrengésben - közölte csütörtökön a pekingi kormány.
© MTI/EPA |
A földrengésben több millió épület megrongálódott vagy megsemmisült, egyes távoli településeken, közel a földrengés fészke fölötti pontjához az épületek 80 százaléka romba dőlt. A nagyobb városokban teljes negyedek összeomlottak, vagy a megmaradt épületek annyira romosak, hogy túl veszélyes lakni bennük, leginkább azért, mert utórengésektől tartanak.
A kínai külügyminisztérium közben sürgős nemzetközi segítséget kért a mintegy ötmillió hajlék nélkül maradt ember elszállásolásához. Csin Kang (Qin Gang) szóvivő közölte, hogy mintegy 3,3 millió sátorra lenne szükség. Hozzátette, hogy eddig négyszázezer sátrat kaptak már. "Reméljük, hogy a nemzetközi közösség elsőbbséget biztosít ennek a kérésnek" - mondta.
Folytatta útját az olimpiai váltófutás, amely a háromnapos gyász alatt szünetelt. A staféta Ningpo (Ningbo) kelet-kínai kikötővárosban csütörtökön egyperces néma csend után indult útjára.
A pekingi nyári játékok szervezői csütörtökön elmondták, hogy a földrengés sújtotta Szecsuan tartományban a segélyműveletek segítése érdekében elhalasztották a jövő hónapra tervezett váltófutás megtartását. A váltót közvetlenül az augusztus 8-án kezdődő olimpia előtt rendezik meg.