Géntérképet készítettek a tbc-ről

1 perc

2007.10.12. 13:10

Dél-Afrikában elkészítették a tébécé egyik baktériumtörzsének géntérképét, s ezzel fontos lépést tettek a fertőző betegség elleni gyógyszerek kifejlesztése felé.

A dél-afrikai szakemberek egy hét alatt végezték el a munkát amerikai technológiával és a dél-afrikai kormány támogatásával. Ám nem ez az első eset, hiszen korábban más törzsekről már készültek géntérképek.
 
A tbc-nek vannak rendkívül veszedelmes, úgynevezett multirezisztens, azaz a leggyakrabban alkalmazott gyógyszerekkel szemben ellenálló törzsei, és vannak úgynevezett kiterjedten rezisztens, azaz több gyógyszerrel szemben ellenálló törzsei, ez utóbbiakból több száz ismeretes, és ezek egyikét térképezték fel genetikailag a legutóbb. Ez annyit jelent, hogy ez a géntérkép csupán erre az egy törzsre érvényes, a többire valószínűleg nem - mutatott rá az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékes osztályának vezetője, Mario Raviglione.
 
Becslések szerint Dél-Afrikában 330 ezer ember szenved tébécében, s közülük hatezret a multirezisztens törzs betegített meg. A kiterjedten rezisztens törzs világszerte előfordul, így például Kelet-Európában, Oroszországban, de az Egyesült Államokban is.