A TBC gyorsan terjed Kelet-Európában

1 perc

2007.03.22. 15:23

A tuberkolózis ellen vívott harc sikerei dacára továbbra is világszerte csaknem félmillió új beteget regisztrálnak évente, Kelet-Európa egyes államaiban pedig azonnali intézkedésekre van szükség a betegség megfékezésére - áll a Vöröskereszt- és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFCR), és az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívásában, amelyet a március 24-i TBC-Világnap alkalmából adtak ki.

A felhívás alapja a csütörtökön az Európai Parlament elé terjesztett WHO-jelentés a TBC visszaszorításáért folytatott küzdelem állásáról. A beszámoló szerint a harc sikeres és a 2005-re vállalt célokat világszerte csaknem hiánytalanul sikerült teljesíteni.

Kelet-Európa egyes államaiban azonban komoly aggodalomra okot adó helyzet alakult ki. Becslések szerint az összes Multidrog-rezisztens tuberkolózis (MDR-Tb), azaz gyógyszereknek ellenálló TBC-megbetegedés 15 százaléka Kelet-Európában és Belső-Ázsiában fordul elő. Ez háromszor magasabb arány, mint bármely más régióban az egész világon - áll a jelentésben.

"A gyógyszer-rezisztencia mutatja a legjobban a betegség ellen foganatosított intézkedések elégtelenségét" - mondta Marc Danzon, a WHO európai regionális igazgatója, aki szerint a nemzetközi szabványok szerint kellene átalakítani a területet az érintett államokban. A jelentés szerint 2005-ben az európai régióban összesen 445 ezer új TBC-megbetegedést regisztráltak, ebből 66 ezer halállal végződött. A halálos kimenetelű esetek kétharmadát Kazahsztánban, Romániában, Oroszországban, Törökországban, Ukrajnában és Üzbegisztánban jegyezték fel. Tizennégyezren HIV-pozitív fertőzésük következtében legyengült immunrendszerük miatt kapták el a betegséget, az új MDR-Tb esetek száma pedig 70 ezer.

Makku Niskala, az IFRC főtitkára kedvező oroszországi példákra utalva rámutatott: az egészségügyi kormányzatok társadalmi szervezetekkel összefogva sikeresebben folytathatják a harcot a betegség ellen. Októberben a TBC-ről miniszteri konferenciát tartanak Berlinben. A találkozó célja ösztönözni a párbeszédet a terület szereplői között.