Óvatosan az alkohollal, mellrákot okoz
Azoknál a nőknél, akik két üveg bornak megfelelő alkoholt fogyasztanak hétvégenként, az emlőrák veszélye több mint kétszeres - mutatták ki dán kutatók.
A szakemberek rámutattak, hogy a rendszeres éjszakai vagy hétvégi ivászatok esetén a legnagyobb a veszélynövekedés (130 százalékos), de minden pohár alkohollal kimutathatóan nő a kockázat. Aki hetente csak egyszer önt fel a garatra, azt 55 százalékkal veszélyezteti jobban a mellkrák.
Az alkohol és a rák között azért áll fenn összefüggés, mert az alkohol megemelheti az ösztrogénszintet. Az ösztrogén az a hormon, amely közrejátszik a mellrák kialakulásában. Becslések szerint Nagy-Britanniában az alkoholfogyasztás évente legalább kétezer emlőrákot idéz elő.