A GVH felteszi, hogy tisztességtelenül befolyásol a Datasoft-Média

1 perc

2007.01.10. 12:52

A Gazdasági Versenyhivatal feltételezése szerint a Datasoft-Média Kft. a versenytörvénybe ütköző módon, tisztességtelenül befolyásolja a fogyasztók döntéseit - közölte a hivatal szerdán.

A közlemény szerint a hivatal panasz alapján versenyfelügyeleti eljárást indított Datasoft-Média ellen: a kft ugyanis különböző vállalkozásokat szólított fel, hogy vegyék át az általuk állítólag megrendelt CD lemezeket.

Az eljárás alá vont társaság állítólagos "ügyfelei" nevére, az általa érvényesnek tekintett, szállítólevélnek látszó bújtatott szerződésre hivatkozva, a CD lemezek megrendelése és átvétele miatt jelentős összegekről számlákat állított ki.

A közlemény szerint a GVH igénybe vett minden rendelkezésére álló vizsgálati eszközt, azonban a Datasoft-Média Kft. végig igyekezett meghiúsítani a valós helyzet feltárását célzó eljárást. A versenyhatóság úgy véli, hogy a vizsgálat lefolytatásától nem várható eredmény, ám szeretné felhívni a fogyasztók figyelmét az érintett cég által folytatott, vélhetően megtévesztő gazdasági tevékenységre.