Nyilvánosak lesznek a francia UFO-megfigyelések

1 perc

2006.12.31. 08:37

Franciaország január végén az interneten megnyitja eddig titkos UFO-archívumát.

A francia űrkutatási központ 70 esztendővel az első UFO-megfigyelés után online módon teszi hozzáférhetővé archívumát. Jacques Patenet, aki a francia tudományos kutatásokat összehangoló CNES-en (a mi tudományos akadémiánk francia megfelelőjén) belül az azonosítatlan repülési jelenségek felelőse, az egyik német lapnak nyilatkozva óvott az eufóriától.

A Die Welt online változata szerint a francia szakértő úgy vélte: sok rajongó illúziókat táplál az archívummal kapcsolatban. Ebben több mint háromezer olyan akta található, amelyeket a csendőrség állampolgári bejelentés alapján nyitott a nem azonosított égi jelenségekről. A neveket adatvédelmi okokból kitörölték a mintegy százezer oldalnyi szövegből.

Patenet szerint nem szabad szenzációt várni, egyébként is, a legkülönlegesebb eseteket UFO-kutató egyesületek már nyilvánosságra hozták.

Nagy-Britanniában a védelmi minisztérium májusban tett közzé éveken át titokban tartott UFO-jelentést. Ebben az állt, hogy harminc év alatt a számos UFO közül, amelyet a brit légtérben megfigyeltek egyik sem bizonyult valódi repülő csészealjnak. Igen gyakran színes fényekről és formákról volt csak szó.

Franciaországban az első megfigyelés 1937-ben volt, az ötvenes évek óta pedig jelentősen nőtt az észlelni vélt UFO-k száma. 1977-ben a CNES létrehozott egy kutatócsoportot, amely számos bírálatot kapott, amikor akkori vezetője, Jean-Jacques Velasco nyilvánosan elismerte, hogy hisz a földön kívüliek létezésében.

A feljegyzett jelenségek 13,5 százalékára a kutatások ellenére sem sikerült magyarázatot találni, vagyis valóban "azonosítatlannak" minősülnek.