Újabb jövőautókat mutat be a Mazda

1 perc

2006.12.13. 10:39

A Mazda január elején, a 2007-es Észak-Amerikai Autószalonon (NAIAS) mutatja be a teljesen új Mazda Ryuga tanulmányautót, valamint az új, Mazda Tribute HEV hybrid-elektromos járművét.

© Mazda
A Ryuga a Mazda áramlásra-mozgásra épülő formatervezési koncepcióján alapul. A cég jövőbeli formanyelvét bemutató Nagare – mely japánul áramlást jelent – a közelmúltban mutatkozott be a Los Angelesben. A Ryuga – mely japánul az elegáns áramlás megfelelője - ennek a koncepciónak a második megvalósulása.

A 2008-as Mazda Tribute HEV a Mazda közeli jövőjébe nyújt betekintést. Az alapoktól átdolgozott Tribute HEV lesz az első fejlett technológiájú, tiszta üzemű Mazda modell, melyet a nagyközönség is megvásárolhat majd, miután 2008 második felében megkezdik forgalmazását. A Tribute HEV az egyik legalacsonyabb károsanyag-kibocsátású modell lesz az utakon, mégis biztosítja terepjáráshoz szükséges teljesítményt. Benzin és elektromos motorjainak összteljesítménye 155 lóerő, így a Tribute HEV kellően erőteljes, miközben teljesíti a legszigorúbb emissziós normákat.