Név szerinti szavazást kér a kórháztörvényről a Fidesz
A Fidesz azt szeretné, ha név szerint szavaznának a képviselők a kórháztörvényről december 18-án. Azért kezdeményezik a név szerinti szavazást, hogy az állampolgárok lássák, melyik politikus hogyan szavaz egyebek mellett a kórházak bezárásról.
Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere hozzátette: ezeket a megmozdulásokat a Fidesz is támogatni fogja. Mikola István rámutatott, hogy továbbra sem lehet pontosan tudni hány kiemelt kórház lesz az országban, mint ahogy azt sem, hogy hány intézményt fognak bezárni. A politikus szerint a megszüntetendő kórházak közül számos értékes ingatlan van, ez pedig ingatlanspekulációra enged következtetni. Mikola István a példák között említette a svábhegyi gyermekkórházat.
A politikus hangsúlyozta, hogy a kormánypárti többség minden ellenzéki módosító javaslatot leszavazott az egészségügyi rendszer átalakításával kapcsolatban. A jövő évi költségvetés főszámaira hivatkozva a politikus kiemelte, hogy több milliárdot vonnak ki jövőre az egészségügyből.
A parlament plenáris ülése kedden szavazta meg a jövő évi költségvetés főösszegeit. E szerint a társadalombiztosítási alrendszer (a nyugdíj- és egészségbiztosítási alap együtt) hiánya mintegy 27,5 milliárd forint lesz 2007-ben. Ezen belül a nyugdíjalap nullszaldós lesz, az egészségbiztosítási alap 1637 milliárd forint bevétellel, 1665 milliárd kiadással megy tovább a költségvetési tárgyaláson. Az Egészségügyi Minisztérium támogatása 934 millióval lett kevesebb.
Egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat szerint négy szintje lenne az ellátásnak. Az első szint a kiemelt kórházaké, amelyekben a súlyos, a speciális vagy a ritka betegségeket kezelik. A területi kórházak az ellátás második szintje, itt végeznék a rutinműtétek nagy részét. A területi egészségügyi központok az ellátás harmadik szintje, ezek biztosítják a járóbeteg szakellátást a betegek húsz kilométeres körzetében. A negyedik szint az alapellátás, vagyis a háziorvos. A jelenlegi törvényjavaslat szerint 31 kiemelt intézmény lenne, ez a szám azonban még változhat.
Az indítvány szerint a konkrét ágyszámokról a Regionális Egészségügyi Tanácsok (RET) döntenek majd. A javaslat azonban azt is tartalmazza, hogy legfeljebb hány ággyal gazdálkodhatnak a RET-ek. Eszerint a legtöbb úgynevezett aktív ágy a közép-magyarországi, a legkevesebb a nyugat-dunántúli régióban lesz. Az úgynevezett krónikus ágyak közül a legtöbbet szintén Közép-Magyarországon, a legkevesebbet a Dél-alföldön oszthatnak szét az intézmények között a RET-ek.