Molnár Gyula lett az MSZP fővárosi frakcióvezetője
Molnár Gyulát, a párt budapesti elnökét, a XI. kerület polgármesterét választotta meg vezetőjének szerdán az MSZP 24 fős fővárosi közgyűlési frakciója.
A pártelnök-frakcióvezető utalt arra, hogy a nyáron lezajlott koalíciós egyeztetéseket kiindulási alapnak tekintik majd a most kezdődő tárgyalásoknál. Ezért nem kizárt, hogy viszonylag gyorsan létrejöhet a koalíciós megállapodás - jegyezte meg.
Molnár Gyula leszögezte, az a céljuk, hogy a két párt egyfős közgyűlési többségének biztos tudatában működőképes vezetési konstrukciót, közgyűlési és bizottsági rendszert alakítsanak ki. A politikus úgy vélte, hogy a közgyűlés alakuló ülése után, ami jövő héten várható, egy héttel később létrejöhet a koalíciós megállapodás is. Megjegyezte, hogy ez ügyben már szerdán egyeztet Ikvai-Szabó Imrével, akit a főpolgármester az SZDSZ frakcióvezetőjének javasol.