Két bankrablót lelőttek Kispesten
Elfogás közben meglőtték a rendőrök azt a férfit, aki kirabolta a főváros XIX. kerületi Kossuth téren lévő Erste Bankfiókot szerda délután.
A közben riasztott rendőrök a rablót a banktól a Kőbánya-Kispest metrómegálló felüljárójáig üldözték. A gépkocsira több célzott lövést is leadtak, aminek következtében a tettest több találat is érte, s megsérült.
Egy szemtanú, aki ügyfélként a rablás ideje alatt a bankban volt, elmondta: két férfi lépett be a pénzintézetbe, az egyiknél fegyver volt. Az egyik alkalmazottól pénzt követeltek, majd amikor meghallották, hogy a bank bejáratához érkeztek a rendőrök, kifelé indultak. A bankban legalább kilenc ügyfél volt, őket a rablók felszólították, hogy álljanak a falhoz, de amikor a lövések eldördültek, a bankban tartózkodók lefeküdtek a földre - mondta a szemtanú.
A BRFK szóvivője azt is elmondta, hogy a pénzintézetben túszul ejtett alkalmazott nem sérült meg, a sérült rablókat a mentők kórházba szállították.