Halálos tömegbaleset: három halott, több sérült
Halálos kimenetelű tömegbaleset történt Dunavarsány közelében az 51-es úton; három halottról és több súlyos sérültről számolt be a Pest Megyei Rendőrkapitányság szóvivője.
Halálos kimenetelű tömegbaleset történt Dunavarsány közelében az 51-es úton; három halottról és több súlyos sérültről számolt be a Pest Megyei Rendőrkapitányság szóvivője.
„Volt, hogy a rendező azt mondta, ne törődjek azzal, hogy a szereplő a fejlövés után még akciózik, vagy a színésznő magas sarkú cipőben lövöldöz az erdőben” – idézte fel Varga István, aki katonai szakértőként évtizedek óta segíti a legnevesebb magyar és külföldi rendezők filmjeit. Ha kell, tankot szerez, statisztákból farag katonákat, vagy fejlövések hitelességét ellenőrzi. Többek között neki köszönhető az Angyalbőrben sorozat is.
Nem lehet sok jóra számítani a horvát államfőválasztás esélyesétől, és nem számíthat sok jóra Robert Fico szlovák kormányfő sem. Ahogy magyar kollégájának is csalódnia kell 2025-ben. Putyin bezzeg 25 év alatt mekkorát alkotott! Válogatásunk a világlapok írásaiból.
A Der Standardban nyilatkozó Nobel-díjas közgazdász többek közt az amerikai-kínai viszonyról, Kína gazdasági-technológiai-politikai pozíciójáról és a globális konfliktusok lehetőségéről beszél.
Biztonság, biztonság, biztonság – ez a Donald Tusk vezette lengyel kormányzat mottója az EU soros elnökségéhez, amelyet január elsején vesz át Orbán Viktortól. Bírálatból is kijut az elődnek, de sokkal finomabban, mint korábban.
Ausztriában súlyos politikai válság jön – ami Putyinnak jöhet jól.
Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.