Évi 15-20 ezer infarktusos beteg közül ezer hal meg a kórházban
Évente 15-20 ezer embert ér szívinfarktus, s a kórházba kerülő betegeknek mintegy 5-6 százaléka meghal - mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, Zámolyi Károly egy négynapos tudományos kongresszus megnyitóján Balatonfüreden.
A kardiológus főorvos elmondta: a fővárosban öt, vidéken nyolc katétercentrum van, de még idén megkezdi a működését a szombathelyi, a kecskeméti és a gyulai szívgyógyászati központ is. A kardiológusok társaságának elnöke rámutatott arra is, miszerint meg kellene duplázni a műtőasztalok számát, mindegyik katétercentrumban legalább kettőre lenne szükség.
A füredi kongresszuson mintegy kétezer kardiológus vesz részt, s négy nap alatt, hat szekcióban összesen 367 tudományos előadás hangzik el. Hat európai országból közel száz szívgyógyász is érkezett Balatonfüredre, s többen előadásokat is tartanak - közölték.