Internetes telefonszolgáltatást indított a Yahoo
A Google első számú riválisa is elindította saját IP-alapú telefonszolgáltatását, amelyet a Yahoo üzenőszoftverjén keresztül érhetnek el a felhasználók, de akár vonalas számokat is hívhatnak vele.
A Yahoo a nagy rivális Skype-pal csaknem megegyező szolgáltatásokat kínál, kivétel a videohívás, amely egyelőre csak az utóbbi cég programjából érhető el.
A Mercury News által idézett elemzők szerint nem meglepetés, hogy a Yahoo is beállt a sorba a Google, a Microsoft és az America Online után. A négy óriás közül azonban a Yahoo biztosította elsőként a vonalas telefonok hívásának lehetőségét.
„Biztos vagyok benne, hogy a másik három rivális is rövidesen előhozakodik a saját megoldásával” – nyilatkozta a Mercurcy News-nak Andy Abramson, a VoIPwatch nevű weboldal üzemeltetője.
Az IP-alapú telefonálás a 2005-ös esztendő során vált igazán elterjedté, amikor a Skype óriási népszerűségre tett szert. Az eBay online aukciós ház le is csapott a prosperáló kis cégre, s nem kevesebb, mint 2,6 milliárd dollárért vásárolta fel. A Skype vezetősége szerint jelenleg mintegy 75 millióan használják szoftverüket, míg a Yahoo Messengernek a comScore elemző cég szerint 60 millió felhasználója van.
A legnagyobb portálok hosszútávú stratégiája nem csupán a Skype lemásolása, hanem szervesen integrálni szeretnék a hangátvitelt, az e-mailt és a videót szolgáltatásaikba.
„Új platformként tekintünk a hangátviteli szolgáltatásainkra” – magyarázta Terrell Karlsten, a Yahoo szóvivője. „Hosszútávon úgy érezzük komoly lehetőségek rejlenek a Yahoo egyéb szolgáltatásai és az IP-telefonálás integrálásában.”
Abramson rámutatott, hogy a Yahoo-hoz hasonló portáloknak óriási előnye van a Skype-pal szemben, mivel már számos céggel stabil partneri kapcsolatban állnak, így rengeteg tartalmat tudnak kínálni az oldalukra látogatóknak.
A Yahoo felhívta felhasználói figyelmét, hogy telefonszolgáltatása nem helyettesítheti a hagyományos vonalas telefonokat, s például a 911-es segélyhívó számhoz sem tud csatlakozni. Abramson szerint az IP-telefonálás – egyelőre – nem jelent fenyegetést a nagy telefontársaságok, például az AT&T és a Verizon számára.
„Egyelőre még nem komoly veszély ez a konkurensek számára” – magyarázta Abramson. „A későbbiekben azonban a Yahoo igen erős pozícióba kerülhet partnerei között is.”