Herényi: 27 MDF-es jelöltet környékeztek meg a fideszesek
Összesen 27 MDF-es képviselőjelöltet kerestek meg 13 megyében fideszes politikusok a kampány során azzal a céllal, hogy fenyegetéssel vagy ígéretekkel próbálják rábírni őket a visszalépésre - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hétfőn.
Az MDF-es politikus elmondta, hogy már a jelöltállítás kezdeti szakaszában, az említett 27 eseten kívül is történtek megkeresések, s többen ezért nem vállalták az MDF-es jelöltséget.
"A Fidesz a rossz emlékű szocialista három t gyakorlatát hozta vissza, csak itt a t-k jelentése változott némileg: először tapogatóznak, aztán tiltanak, végül támogatásukról igyekeznek biztosítani" - mondta Herényi Károly.
Újságírói kérdésre elmondta: a többi esetben nincsenek olyan bizonyítékok, mint a kalocsai ügyben, de nem kérdőjelezhetők meg képviselőjelöltjeik állításai.
Romsics Imre kalocsai MDF-es jelölt korábban bejelentette, hogy Bagó Zoltán fideszes jelölt megfenyegette: veszélybe kerülhet a munkája, az egzisztenciája, ha elindul a választásokon. Az MDF-es jelölt a beszélgetésről hangfelvételt készített, amelyet sajtótájékoztatón mutattak be.
A frakcióvezető egy további konkrét esetet említett meg a sajtótájékoztatón. Mint mondta, Nagy Tamás, az MDF soproni jelöltje politikai szerepvállalása miatt nem nyert el egy intézményvezetői pozíciót, holott szakmai szempontból az ő pályázata bizonyult a legjobbnak.
Szintén kérdésre elmondta: akkor egyeztetnek a Fidesszel az esetekről, ha a Fidesz megnevezi a politikai felelősöket. Utalt arra, hogy a jelöltjeiket megkereső fideszes politikusok több esetben elmondták: központi utasításra cselekedtek.