Bolgár belépő
Sajátos megoldást talált a szélsőjobboldali nézeteiről ismert Volen Sziderov, hogy indulhasson a június 25-ei...
Sajátos megoldást talált a szélsőjobboldali nézeteiről ismert Volen Sziderov, hogy indulhasson a június 25-ei parlamenti választáson. Az általa a voksolás előtt alig két hónappal elindított, már nevében is meglehetősen militáns szerveződés, az Atak - nem lévén bejegyzett párt - nem vehetett volna részt a megméretésben. Ezért Sziderov - a rendszerváltó Demokratikus Erők Szövetsége (SZDSZ) Demokracija lapjának exszerkesztője - három, vele hasonló nézeteket valló, hivatalosan ugyan bejegyzett, ám eddig labdába sem rúgott, jelentéktelen politikai pártot (a Bolgár Nemzeti Patrióta Pártot, a Nemzeti Mozgalom a Haza Megmentéséértet, valamint a Patrióta Erők és Tartalékos Katonai Uniót) Atak Koalíció néven szövetségbe tömörített.
Populista nézetei, EU-, NATO-, török- és romaellenes, nacionalista jelszavai eredményesnek bizonyultak az előző négy évben kormányzó Szimeon Szakszkoburggotszki excár vezette liberális centrumpolitikát folytató koalícióból kiábrándult, a szocialisták hatalomra jutását viszont megakadályozni szándékozó választók körében (HVG, 2005. július 2.). Negyedik legnagyobb pártként, 8 százalékos támogatottsággal 21 mandátumhoz jutott az Atak a 240 fős törvényhozásban.
Elemzők szerint a szélsőjobboldali párt - a listás, egyfordulós választáson - nem a hagyományos jobboldali szavazók körében vált népszerűvé, hanem inkább a rendszerváltás legfőbb kárvallottjai szavaztak rá, különösen olyan vidékeken, ahol nagy számban élnek törökök és romák.