Egy utaskísérő és barátnője próbálta kormányozni a ciprusi gépet
Egy pilóta képesítésű, ám utaskísérőként dolgozó férfi és a barátnője próbálta megmenteni a lezuhanástól a ciprusi utasszállító gépet, amely vasárnap csapódott egy dombnak a görög főváros közelében.
Prodromu utaskísérőként vállalt munkát a Helios légitársaságnál, miután pilótaként nem tudott elhelyezkedni - hangzott el a ciprusi Antenna magán tv-társaság keddi adásában. Tragikus fordulatként éppen vasárnap ülhetett be a pilótafülkébe, miután a Boeingra kijelölt pilóta, kellő kiképzés híján, nem szállhatott fel. Prodromut alig három órával a Lárnakából Prágába tartó Helios-járat indulása előtt értesítették. Csak azért vállalta a beugrást, mert a barátnője is éppen azon a járaton volt beosztásban mint légikísérő.
A szerencsétlenül járt repülőgép utasainak azonosítását végző szakértők főnöke szerint a másodpilóta még életben volt, amikor a Boeing a földbe csapódott. "Az eddig elvégzett boncolások azt mutatják, hogy az utasok egy része és a másodpilóta a becsapódáskor elszenvedett sérülésektől halt meg, vagyis még éltek, amikor a repülőgép lezuhant" - közötle Filipposz Kucafisz vezető halottkém.
A görög légierő F-16-os vadászgépeinek két pilótája a Boeingot megközelítve vasárnap arról számolt be rádión, hogy a másodpilóta, Pambosz Haralambusz összecsuklottan, feltehetően eszméletlenül hever az ülésén, míg a kapitány, a német Hans-Jürgen Merten nincs a helyén. A vadászpilóták két személyt láttak a fülkében, amint a Boeing kezelőszerveivel bajlódnak, néhány perc múlva a repülőgép egy domboldalba csapódott és felrobbant.