Metrófelújítás tíz héten át Budapesten
Idén is tíz hétig, június 11-től augusztus 19-ig tartanak majd a 2-es metró felújításának ez évi munkálatai a Keletinél, az Astorián és a Batthyány téren, valamint pályafelújítás lesz a Deák tér és a Stadionok között.
Új eleme lesz a metrófelújításnak, hogy megkezdik az állomásokon a liftek építését, amelyeket várhatóan jövő év végén vehetnek birtokba az utasok.
A metrófelújítás alatt a tavalyihoz hasonló forgalom-korlátozásokkal, csúcsidőben 40 új, légkondicionált csuklós busz közlekedik majd a Deák tér és a Stadionok között.
Aba Botond, BKV-vezérigazgató közölte, hogy az idei felújításhoz kapcsolódó feladatok nagyobb kihívást jelentenek számukra, mint a múlt éviek. Egyebek közt elmondta, hogy a felszíni metrópótló buszjáratok közül a 60-as busz a Batthyány tér helyett a Nyugati pályaudvarig közlekedik.