Elsőfokú árvízvédelmi készültség Esztergomnál
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget léptettet életbe hétfőn Esztergomnál az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Janák Emil központi védelemvezető.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget léptettet életbe hétfőn Esztergomnál az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Janák Emil központi védelemvezető.
Országszerte összesen 931 kilométeres partszakaszon van árvízvédelmi készültség, a Duna is árad, és napokon belül elönti az alsó rakpartot a fővárosban - közölte a vízügyi főigazgatóság vasárnap.
Másodfokú az árvízvédelmi készültség a Hernádon, a Fekete-Körösön harmadfokú készültséget rendeltek el, s várhatóan a Maros is kilép a medréből.
Árvíz sújtja Románia észak-nyugati részét. Tíz megyében, köztük Arad, Kolozs-és Hunyad megyében a medrükből kilépett folyók 33 településen elöntöttek több száz házat, míg 1200 hektár termőföld víz alá került.
Yuval Noah Harari mellett más világhírű tudósok érdeme, hogy újszerű módon segítenek kérdéseket feltenni magunknak, és elgondolkodni múltunk, jelenünk és jövőnk alapkérdéseiről.
Miután Nagy Márton és minisztériuma helyretette a sajtót, hogyan kell, úgymond, “megfelelő és körültekintő” módon értelmezni a KSH adatait, a Duma Aktuál sem akart lemaradni. Litkai Gergely helyre kis sorvezetőt rittyentett, hogy mindenki világosan lássa, mik a helyesen értelmezendő új mutatók és új szándékok. Azt is megláthatjuk, mi jut eszébe a ChatGPT-nek a magyar gazdaságról, ami – ez is kiderül – egy dologban nagyon hasonlít Kovács András Péterre.
Megengedheti-e magának a legmagasabb közjogi méltóság, hogy alkotmányellenesnek minősítse a hozzáértését megkérdőjelező kritikát? Gadó Gábor publicisztikája.
A szántóföldek ára és bérleti díja is lassulva nő. Rövid távon nagyobb megtérülést biztosíthat a lakáskiadás, de hosszú távon a termőföldek értékállóbbak, ráadásul uniós támogatás is jár utánuk.
Nyáron nem alaptalanul pletykálták, hogy a 25 éves Molnár Dorina kerül az intézet operatív vezetői posztjára.
Időjárásunk gyorsan változik: egyre melegebb lesz, több a csapadék és a szélsőséges jelenség. Unokáink földrajzóráin új fogalom válthatja fel a térségünket eddig leíró éghajlatot – véli Lakatos Mónika a HungaroMet éghajlatkutatója, a Magyar Meteorológiai Társaság elnöke.