Crystal Palace, avagy magyar fiúk a hullámvasúton
3 perc
2004.07.02. 12:31
A hírek szerint egy angol kiscsapat két magyar focistával erősít. Király és Torghelle szerződtetése a Crystal Palace-nál a hazai és a brit közvéleményt is meglepte. A dél-londoni kiscsapat megfizethető ászokra vadászik és a lehetetlent kísérti: bent maradni Európa legerősebb és legpénzesebb bajnokságában.
A Crystal Palace-t Gera Zoltánnal, Király Gáborral és Torghelle Sándorral is kapcsolatba hozták, és úgy tűnik, az utóbbi kettő szerződik a londoni piros-kékekhez. Ezzel párhuzamosan több hazai fociportálon tűnt fel a kérdés: honnan került elő ez a csapat?
Pedig a magyar szurkolók előtt többnyire ismeretlen másodosztályú klub figyelemreméltó szezont produkált. A "nagy menetelésben" a Division 1 tabellájának 19. helyéről négy hónap alatt feljutást érő pozíciót szerzett. És ezzel presztízst és óriási pénzt.
A Palace 1997/98-ban szerepelt utoljára a Premier League-ben, akkor kiestek, a következő évben anyagilag is tönkrementek, és kis híján kizárta a fizetésképtelen csapatot a brit liga. A 2000-2001-es évadban még egyetlen gólon múlott, hogy nem tűntek el a Division 2, a harmadosztály süllyesztőjében. A csődöt közben megúszták, a felszámolás alatt levő futballvállalkozást egy helyi, dél-londoni vállalkozó, a mobiltelefonbolt-hálózatot működtető Simon Jordan húzta ki a slamasztikából.
A megmentőként emlegetett harmincas fiatalember 10 millió fontért vette meg a klubot, majd rögtön ugyanennyit fektetett be, játékosokat vett, edzőközpontot épített és harcot indított a stadion, az 1924-ben megnyitott, jelenleg 26 309 fős Selhurst Park tulajdonjogáért is. A dél-londoni Croydon kerület kedvenc klubja a következő két évadban anyagilag ugyan stabilizálódott, ám belesüppedt a középmezőnybe, noha Jordan végig azt hangoztatta, stabil elsőosztályú csapatot csinál.
Nos, ha azt hittük, hogy csak a magyar fociban van időnként zűrzavar: a Palace-nál is viharos edzőcserék tarkították ezt a pár szezont. Nem tudott csodát tenni a csapatnál az egykori legenda, Trevor Francis, majd Steve Bruce sem, akivel pereskedés lett a dal vége: alig néhény meccs után kissé furcsán bontott szerződést és ment át a Birminghamhez, hogy feljuttassa az első osztályba. A válságokban mindig a csapat "nagy öregje", Steve Kember került elő; amikor azonban az idén páratlan kudarc-szériába futott bele (mélypontként 5-0 a Wigan Athletictől), már ő sem maradt a kispadon.
A Palace szakvezető nélkül, megbízott trénerként Kit Symons középhátvéd irányításával vágott neki 2004-nek. Ekkor a legvérmesebb szurkolók is legfeljebb a táblázat alsó harmadába várták a piros-kékeket; kísértett az elmúlt évek hullámvasút-szerű szereplése, évről-évre hol a bajnoki dobogó, hol a kiesés lebegett a láthatáron.
A jelenlegi edző, a 39 éves Iain Dowie ebben a helyzetben vette át februárban a csapatot, és példátlan sikersztorit produkált: a gárda meg sem állt vele a play off-ig. Az angol rendszerben a másodosztály első két helyezettje automatikusan feljut, az utána következő négy pedig egy feljutó pozícióért játszik. A Sunderlandet és a döntőben a West Hamet kellett felülmúlnia a Division 1-ban csak hatodik Palace-nak, és ez a szigetországi fociközvélemény megdöbbenésére sikerült.
Az "angol foci legdrágább meccsének" titulált play off döntő egyedül 25 millió fontot hozott a Crystal Palace-nak, de még ezzel együtt sem tűzhetnek ki más célt az új első osztályú szezonban, mint a bentmaradást. Iain Dowie, a csodaedző már aláírt, ő még négy évig szakvezető marad. Közben a klubnál "ötéves tervről" beszélnek, amelynek keretében nemzetközi kupaindulást jelentő pozíció a cél. Simon Jordan klubtulajdonos viszont lebegtetni kezdte, eladja a klubot, annyira belefáradt az elmúlt évek küzdelmeibe és (sic!) az angol futballközegbe. Nos, a Palace-nál minden megtörténhet. Bár az azért különös volna, hogy az üzletember épp akkor szálljon ki, amikor a pénze kezd visszajönni.
Pedig a magyar szurkolók előtt többnyire ismeretlen másodosztályú klub figyelemreméltó szezont produkált. A "nagy menetelésben" a Division 1 tabellájának 19. helyéről négy hónap alatt feljutást érő pozíciót szerzett. És ezzel presztízst és óriási pénzt.
A Palace 1997/98-ban szerepelt utoljára a Premier League-ben, akkor kiestek, a következő évben anyagilag is tönkrementek, és kis híján kizárta a fizetésképtelen csapatot a brit liga. A 2000-2001-es évadban még egyetlen gólon múlott, hogy nem tűntek el a Division 2, a harmadosztály süllyesztőjében. A csődöt közben megúszták, a felszámolás alatt levő futballvállalkozást egy helyi, dél-londoni vállalkozó, a mobiltelefonbolt-hálózatot működtető Simon Jordan húzta ki a slamasztikából.
A megmentőként emlegetett harmincas fiatalember 10 millió fontért vette meg a klubot, majd rögtön ugyanennyit fektetett be, játékosokat vett, edzőközpontot épített és harcot indított a stadion, az 1924-ben megnyitott, jelenleg 26 309 fős Selhurst Park tulajdonjogáért is. A dél-londoni Croydon kerület kedvenc klubja a következő két évadban anyagilag ugyan stabilizálódott, ám belesüppedt a középmezőnybe, noha Jordan végig azt hangoztatta, stabil elsőosztályú csapatot csinál.
Nos, ha azt hittük, hogy csak a magyar fociban van időnként zűrzavar: a Palace-nál is viharos edzőcserék tarkították ezt a pár szezont. Nem tudott csodát tenni a csapatnál az egykori legenda, Trevor Francis, majd Steve Bruce sem, akivel pereskedés lett a dal vége: alig néhény meccs után kissé furcsán bontott szerződést és ment át a Birminghamhez, hogy feljuttassa az első osztályba. A válságokban mindig a csapat "nagy öregje", Steve Kember került elő; amikor azonban az idén páratlan kudarc-szériába futott bele (mélypontként 5-0 a Wigan Athletictől), már ő sem maradt a kispadon.
A Palace szakvezető nélkül, megbízott trénerként Kit Symons középhátvéd irányításával vágott neki 2004-nek. Ekkor a legvérmesebb szurkolók is legfeljebb a táblázat alsó harmadába várták a piros-kékeket; kísértett az elmúlt évek hullámvasút-szerű szereplése, évről-évre hol a bajnoki dobogó, hol a kiesés lebegett a láthatáron.
A jelenlegi edző, a 39 éves Iain Dowie ebben a helyzetben vette át februárban a csapatot, és példátlan sikersztorit produkált: a gárda meg sem állt vele a play off-ig. Az angol rendszerben a másodosztály első két helyezettje automatikusan feljut, az utána következő négy pedig egy feljutó pozícióért játszik. A Sunderlandet és a döntőben a West Hamet kellett felülmúlnia a Division 1-ban csak hatodik Palace-nak, és ez a szigetországi fociközvélemény megdöbbenésére sikerült.
Az "angol foci legdrágább meccsének" titulált play off döntő egyedül 25 millió fontot hozott a Crystal Palace-nak, de még ezzel együtt sem tűzhetnek ki más célt az új első osztályú szezonban, mint a bentmaradást. Iain Dowie, a csodaedző már aláírt, ő még négy évig szakvezető marad. Közben a klubnál "ötéves tervről" beszélnek, amelynek keretében nemzetközi kupaindulást jelentő pozíció a cél. Simon Jordan klubtulajdonos viszont lebegtetni kezdte, eladja a klubot, annyira belefáradt az elmúlt évek küzdelmeibe és (sic!) az angol futballközegbe. Nos, a Palace-nál minden megtörténhet. Bár az azért különös volna, hogy az üzletember épp akkor szálljon ki, amikor a pénze kezd visszajönni.