Német téglagyárakat vett a Wienerberger
A világ legnagyobb téglagyára hétfőn bejelentette, hogy 27 millió euróért megvette a Trost-csoport két falazótéglagyárát.
A Wienerberger számára a vállalatvásárlás optimális földrajzi kiegészítés olyan térségben, ahol eddig átlag alatti volt a jelenléte, valamint jelentős költségmegtakarítási lehetőség várható a forgalmazásban és igazgatásban. A felvásárlás tökéletesen illeszkedik a vállalat kisebb növekedési programokra irányuló stratégiájába. Az ügylettől a téglagyártó piaci pozíciójának további erősítését reméli - áll a vállalat közleményében.
A Magyarországon is jelenlévő Wienerberger, tavaly 10 százalékkal 1,826 milliárd euróra növelte árbevételét, üzemi eredménye 25 százalékkal 190,2 millió euróra javult. A javulás nagyrészt egy akvizícióból származik, első alkalommal szerepel a mérlegben a belga Koramic tetőcserépgyár.