cigarettespedia.com

Nem cél az erős Magyarország. Nem cél a szaporulat, a művelt nép, a versenyképesség, pláne a családi vállalkozások támogatása, sem a kisgazdáké; semmit nem gondolnak komolyan abból, amire hivatkoznak. Viszont a lényege ennek nem a demokrácia lebontása, és nem is a nemzeti szuverenitás – vagyis az ellenőrzés és az átláthatóság elkerülése. Ezek csak feltételei annak, hogy az egyre vastagabb pártelit nyugodtan lakmározhasson.

Mert nemcsak Simicskát és Nyergest kell kitömni, és nem elég, ha Lázár János leboltolja a kis Lázár Boldizsár biztos jövőjét a dohánygyárossal. Hanem etetni kell a talpas funkcikat, akikre a mozgósításban nagy szükség lesz. Hiszen joggal elégedetlenkedik a megyei elnök, amikor azt látja, hogy a kis fityfaszok odafent püffedtre lopják magukat, sőt jótékony árverésen passzolják el megunt luxuscikkeiket, miközben neki alig van haszna a bulin.

Korrupció meg urambátyámkodás, az volt azelőtt is. A szocik például úgy loptak jellemzően, hogy építettek jó drágán autópályát, esetleg terveztek bele direkt fölösleges műtárgyakat, aztán a költség egy részét lenyúlták. A Fidesz-klientúrának azonban már csak abból juthat, ami momentán a másé, mert építeni eleve macerás, ami meg adódik, az a Lajosé. Tehát létező, működő ágazatokat kell feldúlni.

Nem elég azonban egyszerűen elrabolni valaki üzletét, és átpasszolni a megbízható elvtársaknak. Hiszen képzeljük el a kedvezményezettet, egy random választókerületi elnököt. Hát tud az trafikot vezetni? Dehogy tud, hiszen vaddisznó. Mosdatlan barbár paraszt, aki minden este bebaszik, félholtra veri a feleségét, aztán elmondja, hogy már a lagziban mocsárrészeg volt, utána meg biztos átesett az asszony a vak komondoron, mint ahogy a múltkor a létráról.

Szóval az elvtársnak hiába nyomnák a kezébe a bolt kulcsát, azonnal csődbe menne, ott állna lefrusztrálva, és nem hozná a kvótát a békemenetre. Ezért még azt is meg kell lépni, hogy a többieket meg bezáratjuk. Úgy már talán ez a kontraszelektált hülye is versenyképes lesz.

Te bamba, arctalan tömeg

Na, tehát vége a mesének, ami a hazáról, középosztályról, erkölcstanról meg effélékről szólt. Köpött a maci. A maci konkrétan megagyalta és lehányta a kedves gyerekeket. Mármost az a kérdés, elhiszik-e ezek után, hogy őket csak fellökte a vak komondor.

Lesz-e még kiket buszoztatnia annak a klientúrának, amelyet ilyen módszerekkel tőkésít fel a rendszer? Érdemes-e az ilyen rendszerért kiállni? Elég-e még ennek a lenyeletéséhez, hogy legalább a szoci trafikosoknak most szar? Mert az Orbán család gazdagodásának talán még tud örülni az elszánt rajongó, megérdemli az az arany ember a hálapénzt. Na de a részeges helyi kiskirály és az ő aranyifjú fiacskája, meg a kampányénekes gebinje, az már kevésbé lelkesítő cél. Bizniszegyház legyen a talpán, amely ezt letolja a hívei torkán.

Főleg hogy az átszervezés kellemetlen következményeit a fideszes dohányosok is megérzik, amennyiben nincs saját trafikjuk. Ennek a pár ezer csókosnak a kistafírozását hárommillióan szenvedik meg a rosszabb ellátás által, és ebből keveset vigasztal, hogy a polgármester úr gyarapodásához járulhat hozzá. Pláne ha véletlenül értesült róla, hogy a polgármester úr egy szar alak. Kérdés, hogy amikor majd szavazni megy, akkor tudni fogja-e, hova ikszeljen azért, hogy ezt a korrupt szar alakot megfingassák, és kicsavarják a mancsából az ebül szerzett jószágot.

Aztán lehet persze, hogy ebből a magyarok többsége nem arra jut, hogy tenni kéne az igazságtalanság helyrehozásáért. Hanem arra, hogy érdemes a Párt körül sertepertélni, mert lám, a hűségért előbb-utóbb leesik valami, és ha szorgalmasan jár az aktívára, akkor lehet belőle a Párt kegyelméből nemzeti vécésnéni, amikor majd államosítják a szarást is.

Ennek a fajta konszolidációnak is megvan a nemzeti hagyománya. De azért a Magyar Szocialista Munkáspárt tanult a történelemből, és feltalált két trükköt, hogy elkerülje az újabb sajnálatos eseményeket. Az egyik az életszínvonal emelése mindenáron, akár hitelből – ez ma nem játszik. A másik a visszafogott élcsapat. Ebben mintaadó volt magának Kádárnak a puritánsága, de a funkcik sem dőzsöltek túl feltűnően. A kései Kádár-kor irigyelt újgazdagjai nem pártemberek, hanem kisvállalkozók voltak. Maszekok: zöldségesek, lángossütők, a géemkás ügyeskedők, butikosok – és néhány jól menő trafikos. Hagyták őket élni, mert aki nem volt ellenük, az lehetett velük. Lehetett boldogulni párttagsági könyv nélkül is.

Így úszták meg ép bőrrel.

 

(A címet és a közcímet köszönöm Szentmihályi Szabó Péternek)