Schmitt is végigpróbált minden szalmaszálat, a legképtelenebb mesékig, mielőtt behúzott farokkal eltakarodni volt kénytelen. Tagadni, majd félig beismerve mentegetni a nyilvánvalót – ez a biztos út a paprikajancsik végzetéhez.

Hogy a kormányzás legfőbb célja a pártarisztokrácia feltőkésítése, az minimum erős gyanú volt a kezdetektől. Most már ott tartunk, hogy a miniszterelnök ezt az aljas merényletet nem rejtegetni, hanem magyarázni próbálja. Érvei pedig olyan feltűnően gyengék, hogy valójában azt ordítja, amit Kádár János a végnapjain: ide lőjetek.

Hiszen miféle ordenáré, pitiáner bohóckodás már Simicska, Nyerges, Mészáros és a többiek százmilliárdos üzelmeit arra fogni, hogy őket azért tömik közvagyonnal, mert magyarok? Kedves Ferenc talán nem elég magyar? Egy Kóka Jánosnak külföldön kell vállalkoznia? Spéder Zoltán sem elég magyar ezeknek? Látja a vak is, hogy nem az etnikum és az állampolgárság, hanem a párthoz való viszony határozza meg a tőkeinjekciót. A botránynak kétségtelenül ez a veleje, erőt pedig az ad neki, hogy van arca. Elmúlt már az az idő, amikor a nemzeti együttműködés megfoghatatlan szelleme turkált a zsebekben és a büdzsében. Simicska Lajos személyében a korrupció arcot öltött. Ismerős arcot. De ez csak az egyik gond.

A másik, hogy még ha Orbán igazat is mondana, és nem a Fidesz főszponzorai nyernének mindenhol más magyarokkal szemben, hanem általában a magyar vállalkozók, akkor is elég nagy bajban lennénk. A példa az utcán hever, és zokog. Sajnos erre a botrányra kevesen figyelnek, az oligarchákat amúgy dicséretesen hajtó LMP pedig éppen az elmélyítésén dolgozik.

Saját vizét issza vissza

Megígérték a hipermarketek, hogy nem forgalmaznak import trappista sajtot, hanem csak magyart - hazudta Budai Gyula, amiből annyi azért kiderül, hogy van ilyen kormányzati szándék. Örülünk? Elég perverz dolog lenne ezen örvendezni. Hiszen mi a következmény? Drágább lesz a trappista: eddig nem jó. Megmenti a magyar trappistaipart, különös tekintettel a baráti tejiparra? Aligha, hiszen 1000 forint körül alkalomadtán lengyel edami, szlovák gouda és bolgár lágysajtok kaphatók, nemcsak a gyűlölt hipermarketekben, hanem a magyar üzletláncban is. Aztán lehet tovább szambázni: tiltsuk be az olcsó sajtot? Abból meg az lesz, hogy a legszegényebb gyerekek ehetik helyette a Csízió pizzafeltétet, ami szintén nem magyar. És ne álljunk meg itt: védjük meg a Videoton piacát az Apple-től, autót meg gyártson a magyaroknak az Ikarus. Az lesz a jó világ, csak nem a magyaroknak úgy általában. De a haveroknak buli.

Trappistaipar, eleve! Nem rúgnánk labdába az Eurovíziós Sajtfesztiválon, az tuti. Egy világszerte rettegett sajtsivatag vagyunk, és erre mit lépünk? Konzerválnánk az ócska pancsolt sajtot versenyképtelen áron előállító cégeket, hadd ehessük a szemetüket még ezer évig. Hát a lószart, mama. Ott dögöljön meg a magyar trappistaipar, ahol van. Küldjenek kémeket Hollandiába és Dániába, lessék el a trükköket, kössék fel a gatyát. Vagy vásárolják be magukat a hollandok és dánok. És legyen legalább olyan sajtkultúra, mint ahova a borászat végül is felkapaszkodott – mégpedig önerőből, piaci evolúcióval.

Ja, hogy ahhoz szövetkezni meg gondolkodni kéne? Hát igen, versenyezni bonyolultabb, mint szakítani a költségvetésből pár milliárdot. Sokkal egyszerűbb eltéríteni a végrehajtó hatalmat, megmachinálni a tutit magunknak még a következő évre, aztán utánunk az özönvíz.

Mintha igaznak bizonyulna a régi jobbos szemrehányás, hogy a rendszerváltás nem volt elég szigorú, a bűnöket és a korrupciót nem követte büntetés. Húsz év alatt el is felejtették, mennyire fel voltak ezen háborodva. Csak arra emlékeznek, hogy ezt meg lehet úszni, és utána már csak röhög az ember az egészen. Intés ez a jövendő rendszerváltóknak: legközelebb ne szúrják el, mert különben később semmi sem tartja majd vissza őket attól, hogy olyanok legyenek, mint akiket fénykorukban gyűlöltek.