„Nem tud senki sem mondani olyan összeget, amelyért a jobbkezemről hajlandó lennék lemondani. Mi mindig is úgy gondolkoztunk Matolcsy miniszter úrral, hogy a munkamegosztás közöttünk, az úgy fest, mint Németország újjáépítésekor. Tehát, hogy a miniszterelnök az kvázi Adenauer és a gazdasági miniszter meg kvázi Erhard. Ez szerénytelenül hangzik, de a struktúra így fest. Sosem vált meg egyik a másiktól."

De jó lett volna ezt se mondani, hej! Hogy kicsúsznak ezek a szenvedélyes, nemnemsoha-dallamú áriák! Aztán verheti szegény a fejét a falba, és irigyelheti az átlagembert, akinek nincs semmi hatalma, viszont az ilyenek után mondhatja, hogy „részeg voltam, nem gondoltam komolyan”.

Most azonban már benne ragadt a sztoriban, az allegória önálló életre kelt, miként a gyorsnaszád, amiről azóta elhangzott minden történet, ami hajóról kitalálható. A matrózlázadástól a zátonyon át a kalózkodásig. Az ötletpályázat lezárult, e havi témánk a jobb kéz. Írjon fogalmazást arról, hogy Orbán Viktor milyen viszonyban van a jobb kezével. Hogyan válik meg tőle, mennyiért? Mire használta eddig a jobbkezét? Pótolható-e a veszteség a Szent Jobb beültetésével? Mije Orbán Viktornak Semjén Zsolt vagy Hoffmann Rózsa?

A maradék lojális gárdára kutya világ jön persze, amikor ez a futóbolond eltakarodik. Már most is ott tartanak, hogy az IMF-manővert Leninnel próbálják igazolni. A jobb kéz hiányát nehéz lesz védelmezni, bár ajánlom figyelmükbe, hogy Sztálin egyik lába rövidebb volt a másiknál, mégis teljes életet tudott élni.

Evezz a mélyre!

Ha létezne a polgári underground, mármint valami valóban szabad szellemi műhely vagy közösség, akkor már beható kutatásokat vagy legalább töprengéseket végeztek volna arról, hogy ez az önpusztító habitus Orbán Viktor sajátja-e, vagy a jobboldal egyes hagyományaiból ered. Mert hogy totális, Gyurcsányét magasan felülmúló hitelvesztéshez vezet, az már tisztán látszik.

Ha Orbán saját akaratából, személyiségéből fakadnak ezek a torzulások, akkor végső soron az lesz a megoldás, hogy a jobb kéz távoztában kézen fogja a bal kezet, és együtt lépnek le egy utolsó meghajlással, sűrű bocsánatkérések között. De ha ez a jobbos közönség reflexeiből, igényeiből jön, akkor a gyógyulás emberöltőkig tarthat.

Talán a vallásos, keresztény háttér teszi szükségessé, hogy politikai, gazdasági döntéseket mindenáron a természetjoghoz és az isteni igazsághoz kapcsoljanak? Van vajon egy önkéntelen, kényszeres dogmagyártási, kanonizációs drive a magyar jobboldalban? Muszáj mindig végleges, végletes, visszavonhatatlan, ex cathedra kijelentéseket tenni? Milyen szorongás vezet ide?

Egyáltalán fenntartható ez a legitimációs rendszer, ez a politika ma? Nem látják, hogyan kezdi ki az abszolút kinyilatkoztatásokat a globális szólásszabadság? Vagy esetleg tudták ők előre, hogy a vezetési módszereik csak teljes elszigeteltség és médiauralom mellett működhetnek, mert a legkisebb kételytől is óhatatlanul kirobban a röhögés? Ezért volt a médiatörvény kísérlete, ezért az akvizíciók? Azt hitték, hogy megteremthető egy olyan áhítatos médiatér, ahol senki nem meri felvetni, mi volt a duma egy éve vagy három napja?

A szcientológusoknál régi törvény, hogy a kritikus újságcikkek, leleplező könyvek olvasása bűn. Nem ők találták ki ezt persze, minden egyház erre törekedett, amíg tehette. Amikor aztán kinyílt a világ, jöttek a bűnbánatok egymás után. A tévedések beismerése, a nyilvános bocsika. Mármint a katolikusok már túl vannak ezen, speciel a szcientológusok nem jutottak még el a törzsfejlődésnek erre a szintjére, de nem is áll jól a szénájuk.

Vagy a kétharmad mámorából ered ez az istenkomplexus? Tényleg elhitték, hogy innentől automatikusan igaz minden, mert erre adtak az emberek felhatalmazást? Annyira nagy a baj, hogy beszopták a saját vetítésüket?

Na ezt kéne kiszámolgatni, drága élcsapat. Valószínűleg fontosabb téma, mint hogy ugyanez hogyan folyt az MSZMP-nél.

Visszavonulni? Soha!

Ez eddig egy elég rossz minőségű kormányzás, körülbelül Medgyessy hülyeségét ismételték meg azzal a különbséggel, hogy a világgazdaság pénzbősége azóta tovatűnt. Vannak előremutató, bár kidolgozatlan ötletek, vannak kapitális hibák, kisebb jelentőségű balfogások és persze van látványos korrupció. Ami a legfeltűnőbb, az a sodródás. Ettől még nem lenne ez kirívó. Különösen idegesítővé az teszi, hogy totálisnak, eposzinak, történelmi jelentőségűnek maszkírozza magát, nyomorult kis zsebpiszok-mítoszait az államalapítással együtt festeti meg. Az igazi baj viszont az, hogy amikor már senki más nem hisz ebben, amikor senkit nem hatnak már meg a kurzusfestmények, a kormány beleszorul ebbe a szerepbe, és a további döntéseit ez határozza meg. Már mindenki látja, hogy meztelen, de ő csak igazgatja a vállbojtjait, és a végsőkig védelmezi a kóklert, akit egyszer, szerelmük hajnalán jobbkezévé fogadott.

Lehet hazudni rövid ideig sok embernek, vagy hosszú ideig kevésnek. Érdekes átmeneti állapot, amikor már csak a kevesek maradtak. Ilyenkor már csak az a kérdés, ők mikor veszik észre magukat, és mikor köpnek a földre. Azt már kezdik érteni, hogy kevesebb lesz itt a szék, amikor elhallgat a zene.