Kedd hajnalban volt egy 4,7-es erősségű rengés is a szigetnél.
Több ezer ember menekült el Szantoriniről, miután az elmúlt napokban több száz földrengés rázta meg a szigetet, illetve a környékét – írja a BBC.
Vasárnap óta mintegy 6 ezer ember hagyta el komppal a szigetet, mintegy 2500 ember pedig repülővel. Az elmúlt 48 órában 300 földrengésről számoltak be a szakemberek, kedd hajnalban egy 4,7-es erősségű földmozgás is volt. Károkról egyelőre nem érkeztek beszámolók.
A hatóságok egész hétre bezárták az iskolákat, és óva intették a nagy beltéri összejövetelektől, ugyanakkor Kyriakos Mitsotakis miniszterelnök nyugalomra intett. Szantorini polgármestere, Nikosz Zorzosz elmondta, a sziget felkészült a szeizmikus aktivitásokra, amely akár hosszú hetekig is eltarthat.
Szantorini az úgynevezett hellén vulkáni íven található – egy vulkánok által létrehozott szigetláncon –, az utolsó nagyobb kitörés az 1950-es években volt. A szakemberek szerint a mostani rengések tektonikus eredetűek, vagyis nem vulkáni tevékenységhez kötődnek.
A lemezek erős földrengéseket okozhatnak. 1956-ban 7,7-es és 7,2-es erősségűt is észleltek, az ezeket követő szökőárak sok halálos áldozatot követeltek és súlyos károkat okoztak a térségben.
