Világ hvg.hu 2025. február. 01. 11:30

Megtalálták a másik, Skóciában eltűnt magyar nő holttestét

Ikertestvérének testét is pénteken találták meg.

Cikkünk frissül.

Egy második holttestet is találtak péntek este kilenc körül a hatóságok Aberdeenben a Sky News beszámolója szerint. A portál azt írja, hogy a holttestet ugyan még nem azonosították, azonban a két eltűnt magyar nő, Huszti Eliza és Henrietta családját értesítették már.

A két, 32 éves nőt utoljára január hetedikén, hajnali negyed három előtt pár perccel látták utoljára a városban, a Viktória hídnál. Az utánuk indított keresőakciót három héttel eltűnésük után fújták le a Dee-folyón.

Január 31-én a helyi rendőrség közleménye szerint a Dee-folyóban megtalálták egy nő holttestét. A holttest feltehetően Huszti Henriettáé. A rendőrség búvárokkal és nyomkereső kutyákkal is kereste a nőket, és mint elmondták, nem találtak bizonyítékot arra, hogy bűncselekmény történt. Úgy gondolják, az ikrek saját elhatározásukból gázoltak bele a folyóba.

Azt pontosan nem tudni, hogy mi történhetett, de a Sky News egy korábbi beszámolója szerint a két nő eltűnésük napján korábban is járt annál a hídnál, ahol utoljára látták őket, rögzítette őket a térfigyelő kamera. Ugyancsak térfigyelő kamerák adatai alapján a rendőrség meg tudta azt is állapítani, hogy Eliza és Henrietta ezután visszatért közös lakásukba, ezt egészen eltűnésükig nem is hagyták el.

A rendőrség szerint a nők az eltűnésükkel egyidőben szállásadójuknak küldtek egy üzenetet, melyben az állt, hogy többé nem fognak visszatérni lakásukba. Ezt követően kikapcsolták telefonjukat, egyikük sem volt később elérhető.

Azt a rendőrség korábban is feltételezte, hogy valószínűleg a vízbe eshettek az ikrek, így azonnal ott is kezdték őket keresni, de télen a Dee-folyó nem barátságos környék: jégtáblák úsznak rajta, a folyó vize pedig dermesztően hideg.

A rendőrség azt állítja, hogy az ikrekkel semmi gyanús, vagy különleges nem történt tudomásuk szerint azelőtt, hogy nyomuk veszett volna. Családtagjaik hasonlóan nyilatkoztak: semmi szokatlant nem tapasztaltak, amikor néhány nappal eltűnésük előtt beszéltek velük. A hatóságok furcsa körülményként értékelték, hogy a Huszti-ikrek télen, korahajnalban az utcán voltak.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. március. 06. 20:00

A monarchia legsúlyosabb kémbotránya: Redl ezredes valódi története sokkal izgalmasabb, mint a ponyvákba kívánkozó verziók

Alfred Redl ezredest az elmúlt több mint 100 évben sok mindennek tartották, volt ő a legförtelmesebb hazaárulás megtestesítője, a hírszerző szolgálatok játszmájában homoszexualitásával zsarolt áldozat, vagy ahogyan Szabó István ábrázolja filmjében, az Osztrák-Magyar Monarchia önnön nemzeti gyökereitől elidegenedett hivatalnoki karának jellegzetes figurája, aki a megfelelés érdekében előbb a múltját, majd a családját és a barátait, végül önmagát árulja el. De ki volt Redl ezredes valójában, és milyen magyarországi szála volt a nevével fémjelzett kémbotránynak?