Asszad és szövetségesei légicsapásokkal válaszoltak Aleppó elvesztésére.
Legalább 25 ember meghalt Északnyugat-Szíriában, miután a Bassár el-Asszadhoz hűséges kormányerők és orosz szövetségeseik légicsapásokat hajtottak végre a térségben – számolt be a Reuters. A bombázás célpontja a szír ellenzéki erők központja, Idlib tartomány volt. A kormánypárti hadsereg közlése szerint több települést is visszafoglaltak a Tahrír as-Sám (HTS) iszlamista szervezettől.
Az Asszad-párti erők és az oroszok azt követően kezdtél el bombázni a térséget, hogy az Abu Mohamed al-Dzsolani által vezetett, az al-Kaida hálozatából kivált, de annál kevésbé szélsőséges lázadó szervezet szombaton meglepetésszerűen elfoglalta az ország második legnagyobb városát, Aleppót, amely 2016 óta a kormányerők kezén volt.
A beszámolók szerint a lázadók szinte ellenállás nélkül foglalták el az ipari központnak számító várost és csaknem 70 további települést a környéken. A szíriai polgárháború így 2020 után lángolt fel újra hirtelen, a kormányerők azonban a korábbinál jóval kevesebb külső támogatásra számíthatnak, mivel legfontosabb szövetségeseik közül Oroszország elsősorban Ukrajnával, Irán és a Hezbollah pedig Izraellel van elfoglalva.