Németország rendületlenül Ukrajna támogatása mellett áll, és nem csökkenti segítségnyújtását – hangsúlyozta a kancellár.
Németország még decemberben leszállítja Ukrajnának a hatodik IRIS-T légvédelmi rendszert, valamint Patriot típusú indítószerkezeteket – jelentette be Olaf Scholz német kancellár hétfőn Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
“A légvédelmi támogatás továbbra is központi szerepet tölt be számunkra. Már leszállítottunk öt IRIS-T rendszert, három Patriotot és több mint ötven Gepard légvédelmi gépágyút” – emlékeztetett Scholz.
A német védelmi minisztérium korábban a nap folyamán közölte, hogy az új katonai segítségnyújtási csomag tartalmaz még Leopard 1 harckocsikat és támadó drónokat is – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A kancellár a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Németország rendületlenül Ukrajna támogatása mellett áll, és nem csökkenti segítségnyújtását. Hozzátette, hogy Oroszország támadásai Ukrajna energiainfrastruktúrája ellen elfogadhatatlanok, ezért Németország rendkívüli téli támogatást is nyújtott Ukrajnának.
Zelenszkij köszönetet mondott Németországnak a bejelentett 650 millió eurós védelmi segélycsomagért. Megköszönte Berlinnek az ukrán légvédelem megerősítésében nyújtott segítségét is, de megjegyezte, hogy a biztosított légvédelmi rendszerek nem elegendők. Hangsúlyozta, hogy nem Németországot bírálja ezért, hanem azokat a partnerországokat, amelyek rendelkeznek még olyan légvédelmi rendszerekkel, amelyeket átadhatnának Ukrajnának.
Zelenszkij elmondta, hogy a német kancellárral megvitatta a partnerekkel való együttműködés lehetőségeit a következő hetekben és hónapokban. “Meg kell tennünk mindent Ukrajna megerősítésére, mind a fronton, mind a diplomáciában” – szögezte le. Szavai szerint Ukrajna számára fontos, hogy Németország, mint fő támogató, 2025-ben se csökkentse segítségnyújtását, beleértve az anyagi támogatást, mert “ez megfelelő jelzés lesz az összes többi partner számára”.