Világ hvg.hu 2024. november. 05. 06:00

Akár tizenegyezer észak-koreai katona is lehet Kurszkban Volodimir Zelenszkij szerint

Az Egyesült Államok is körülbelül ennyire becsüli a létszámukat.

Ukrán értesülések szerint 11 000 észak-koreai katona lehet a kurszki határvidéken az oroszok oldalán – közölte hétfőn Volodimir Zelenszkij. Ezt az Egyesült Államok is megerősítette, a Pentagon szóvivője, Pat Ryder vezérőrnagy azt mondta: szerinte az Észak-Koreából érkezett katonák száma megközelíti a 11-12 ezret, és legalább 10 ezer fő közülük az előbb említett régióban tartózkodik – írja a Guardian.

Zelenszkij kritizálta az őket támogató országokat, mert szerinte nem kezelik megfelelően a helyzetet. Andrij Szybiga, ukrán külügyminiszter pedig a következőket mondta: „Felszólítjuk Európát, ismerje fel, hogy az észak-koreai csapatok jelenleg agresszív háborút folytatnak Európában egy szuverén európai állam ellen. Ez ismét azt bizonyítja, hogy míg a nyugat fél és tétovázik, Oroszország cselekszik, és a helyzet eszkalálódik.”

A Guardian szerint az észak-koreai katonák nincsenek könnyű helyzetben, igazi háborúban még nem vettek részt, ismeretlen országban kell harcolniuk, és civil honfitársaikhoz hasonlóan ők is alultápláltságtól és betegségektől szenvednek.

Szakértők az észak-koreai katonákról: nem fognak élve hazatérni

Észak-Koreából már korábban elszökött menekültek szerint meghalni küldik a katonákat Oroszországba, de aki túléli, az „sok” pénzt kereshet, illetve előreléphet ő és a családja is.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.