Nagyon veszélyes, hogy a Nyugat egy atomhatalommal próbál győzelemig harcolni” – mondta az ENSZ-Közgyűlésben mondott beszédében Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter egyben azt is hangsúlyozta, hogy nincs értelme figyelmen kívül hagyni az ukrán békejavaslatok alternatíváit.
„Nem fogok itt arról beszélni, hogy mennyire értelmetlen és veszélyes az a gondolat, hogy egy olyan nukleáris hatalommal, mint Oroszország, akar valaki a győzelemig harcolni” – mondta Lavrov, aki szerint a Nyugat Ukrajnában stratégia vereséget akar mérni Oroszországra.
Azt is hangsúlyozta, értelmetlen dolog az, hogy Ukrajna nyugati támogatói úgy tesznek, mintha nem lenne alternatívája a Kijev által megfogalmazott béketervnek. Azt is elmondta, hogy Oroszország nem növeli nukleáris arzenálját, és bár felfüggesztette a Washingtonnal kötött New START-szerződésben való részvételt, a megállapodás 2026-os lejártáig tartja magát korábban vállalt kötelezettségeihez.