Világ hvg.hu 2024. szeptember. 19. 20:54

Elon Musknak adná a Fidesz EP-frakciója az EU legmagasabb szintű emberi jogi elismerését

A Szaharov-díjat olyanok kapták korábban, mint Nelson Mandela vagy Alekszej Navalnij.

A Patrióták Európáért képviselőcsoport Elon Muskot jelöli a Szaharov-díjra – jelentette be László András fideszes EP-képviselő csütörtökön Facebook-oldalán. Azt írta:

“Az emberek több szólásszabadságot akarnak, nem kevesebbet! Az X szerepe a szólásszabadság védelmében egyedülálló. Minden közösségi média platformnak erre kellene törekednie. Mégis, a legtöbben ehelyett a cenzúrát választják. Vagy önként, vagy kormányzati megfélemlítés miatt.”

László András szerint “az X-en található közösségi feljegyzések utat mutatnak az átlátható, pontos tájékoztatás tekintetében”. Ezzel a kijelentéssel sok nemzetközi civil szervezet nem értene egyet, ahogyan az Európai Bizottság sem. Nemrég több olyan gyanú merült fel a céggel szemben, amely az európai uniós szabályok megsértését eredményezik, többek között terroristagyanús tartalmak terjesztése miatt, de vannak gondok az antiszemitizmus terjesztésével is.

A “Szaharov-díj a gondolatszabadságért” az Európai Unió által az emberi jogok védelmében tett erőfeszítésekért adható legmagasabb szintű elismerés, melyet első alkalommal 1988-ban ítéltek oda Nelson Mandelának és Anatolij Marcsenkónak. A díjjal olyan személyeket, csoportokat és szervezeteket ismernek el, akik vagy amelyek kiemelkedő módon járultak hozzá a gondolatszabadság védelméhez.

Tavaly Mahsza Amíni iráni kurd nő kapta a díjat, akit azért gyilkolt meg az iráni erkölcsrendőrség, mert rosszul viselte a fátylát. 2022-ben az ukrán nép, 2021-ben pedig az azóta elhunyt orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij kapta a díjat. Az X idén februárban indoklás nélkül egy időre felfüggesztette Navalnij özvegye, Julija Navalnaja fiókját.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.