Világ MTI 2024. augusztus. 13. 14:24

Bangladesben gyilkosság gyanújával indult nyomozás a volt miniszterelnök ellen

Július 19-én, Dakkában, egy kormányellenes tüntetés alatt a karhatalom lerohant egy élelmiszerboltot, és az akció közben a bolt tulajdonosa is életét vesztette.

Gyilkosság gyanújával rendelt el nyomozást a volt bangladesi miniszterelnök, Vazed Haszina (képünkön) és hat társa ellen egy dakkai bíróság – közölte kedden Mammun Mia ügyvédnő, aki a feljelentést tette az ügyben.

Az ügyvédnő közlése szerint a feljelentést annak a dakkai élelmiszerboltnak az ügyében kellett megtennie, amelyet a kormányellenes tüntetések idején, július 19-én ért fegyveres támadás  a karhatalom részéről, amelynek következtében az üzlet tulajdonosa meghalt. Hozzátette, hogy Aszaduzzaman Hán volt belügyminiszter, az Avami Liga nevű korábbi kormánypárt főtitkára, Obaidul Kader, valamint négy, a korábbi kormány által kinevezett magas rangú rendőri vezető, köztük a rendőrség főnyomozója és a bűnügyi rendőrség vezetője is a gyanúsítottak között van.

Bangladesben a múlt hónapban törtek ki tömeges tiltakozások egy kvótaszabályozás miatt, amely a kormányzati állások 30 százalékát a háborús veteránok rokonai számára tartotta volna fenn. A július végéig, több mint három héten át tartó erőszakos tömegtüntetések idején mintegy négyszázan vesztették életüket, ezrek sérültek meg, és mintegy 11 ezer embert letartóztattak. A kormányellenes tüntetések egy időre szüneteltek, miután a kvóták nagy részét a legfelsőbb bíróság eltörölte, de újrakezdődtek, és Vazed Haszína lemondásáig folytak.

Mohamed Sahabuddin államfő Haszina távozása után egy nappal feloszlatta a parlamentet, majd bejelentette, hogy választásokat fognak kiírni; augusztus 8-án a tüntetők követelésének megfelelően a 84 éves Muhammad Junusz Nobel-békedíjas közgazdászt bízta meg az átmeneti kormány vezetésével.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.