Világ MTI 2024. július. 08. 15:43

Emmanuel Macron nem fogadta el a miniszterelnök lemondását

Gabriel Attal a köztársasági szokásjognak megfelelően felajánlotta a lemondását, de Emmanuel Macron azt kérte tőle, hogy egyelőre maradjon hivatalában, utalva arra, hogy kevesebb mint három hét múlva kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban.

Emmanuel Macron francia államfő hétfőn nem fogadta el miniszterelnökének, Gabriel Attalnak a lemondását, s arra kérte, hogy a folyó ügyek irányításával biztosítsa az ország stabilitását az előrehozott nemzetgyűlési választásokat követően, amelyek előző napi második fordulójában a radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett az élen, de nem szerezte meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, azaz a 289 képviselői helyet a parlament alsóházában.

Macron hazárdjátéka meg tudta akadályozni Le Pen győzelmét, de maga is meggyengült a kalandban

A francia választástól mindenki azt várta, sorsfordító lesz Európa számára. A nagy dráma végül elmaradt, mivel egyértelmű nyertesek nincsenek . A következő időszakban Párizsra politikai bizonytalanság vár, és az a kontinenst is blokkolhatja.

Gabriel Attalt délelőtt fogadta az államfő azért, hogy a köztársasági szokásjognak megfelelően a miniszterelnök felajánlja a lemondását. Emmanuel Macron azonban azt kérte tőle, hogy egyelőre maradjon a hivatalában – jelezte a megbeszélést követően az elnöki hivatal, utalva arra, hogy kevesebb mint három hét múlva kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban.

A választások hivatalos végeredménye szerint a baloldali pártszövetség 182 mandátumot szerzett a korábbi 151 helyett, Emmanuel Macron Együtt párszövetsége – amely eddig 246 mandátummal relatív kisebbségben kormányzott – 168 képviselővel fog rendelkezni, míg az első fordulóban az élen végzett, Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés a harmadik helyre szorult, de a korábbi 89 képviselői helyét 143-ra tudta növelni. A jobbközép Köztársaságiaknak továbbra is 60 fős frakciója lesz az új nemzetgyűlésben, amely július 18-án tartja meg alakuló ülését.

Lángokban áll Párizs a francia választás után – videók a zavargásokról

Heves összecsapások voltak a rendőrség és a tüntetők között.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.